Vágólapra másolva!
Kilép a cégből, a tevékenységüktől elhatárolódik, és egyébként is fel van háborodva Benedek Tibor vízilabdázó, akiről kiderült, hogy cégvezető abban a vállalkozásban, amelyik két éve zsidó- és roma származást vizsgált meg egy jobbikos politikusnál. Az érintett cél szabadkozik, elnézést kér, szerintük a lelet csak kivonat, máskor pontosabban fogalmaznak majd.

"Elképedve és felháborodva fogadtam a hírt, amelyben nevem a Nagy Gén Diagnosztikai és Kutatási Kft.-vel és a cég által kiadott szégyenletes genetikai igazolással kapcsolatban merült fel" - ezt írta Benedek Tibor olimpiai bajnok vízilabdázó az Indexnek, miután hétfőn a egy szélsőségéről hírhedt hírportál arról írt, hogy a szóban forgó cég genetikai vizsgálattal bizonyította be egy Jobbik-tagról, hogy nincs zsidó és cigány őse.

Benedek Tibor elismerte, hogy "ha érintőlegesen is, de kapcsolatban áll" a céggel. Hozzátette viszont, hogy "ilyesmihez nem adja a nevét", ezért a "cégtulajdonosi státuszát a lehető legrövidebb időn belül megszünteti a vállalkozásban".

A vízilabdázó azt írta, hogy néhány évvel ezelőtt "laikus, az orvostudomány eredményei által lenyűgözött érdeklődőként sajnos valóban betársultam a vállalkozásba". A cég által végzett vizsgálatokhoz és az általuk kiadott papírokhoz viszont nem volt köze állítása szerint.

A hírportál hétfő reggel közölt egy 2010-es igazolást, amelyben ki volt takarva ugyan a cég teljes neve, de a papír fejlécéből kideríthető volt, hogy a Nagy Gén Kft.-ről van szó. Az igazolás azt írta: "a genetikai vizsgálat során (...) esetében nem találtunk roma- és zsidó népcsoportra jellemző genetikai génváltozatot".

Benedek "döbbenetesnek" találta, hogy valaki genetikai vizsgálatokkal szeretné bizonyítani "makulátlan pedigréjét". Az igazolástól és a cég tevékenységétől a "leghatározottabban" elhatárolódott.