Vágólapra másolva!
Egy Jackie Chan-film miatt kapott kedvet a küzdősportokhoz Kádas Adrienn, aki élete első felnőtt világversenyén, a legfiatalabb indulóként végigverte a mezőnyt a dublini kick-box-vébén. A 17 éves lány pénzdíjas versenyekre jár, hogy fedezze a kiadásait, ismerkedésnél pedig nem árulja el, hogy milyen sportágat űz. Bár az iskolában nem mindenki nézi jó szemmel a sportpályafutását, szerinte a kick-box "megtanít arra, hogy valamit addig csináljunk, amíg sikerül".

Összesen kilenc arany-, négy ezüst- és öt bronzérmet szerzett a magyar küldöttség a dublini kick-box-világbajnokságon, ezek közül két bronzérmet a full-contactosok szállítottak, az összes többit a semi-contactosok (a különbségekről lásd keretes írásunkat), akik azzal, hogy a 15 egyéni vb-cím több mint egyharmadát besöpörték, a kategóriájukban sorozatban hatodszor végeztek az éremtáblázat élén.

A küldöttség első aranyérmét a 17 éves Kádas Adrienn szerezte, aki kilencévesen nyergelt át a kézilabdáról a kick-boxra. "Apukám kézilabdaedző volt, így én is kézizni kezdtem, de én voltam a legkisebb, és nem adtak elég lehetőséget, úgyhogy gondolkoztam a váltáson. Jackie Chan filmjét nézve jött az ötlet, hogy karatézni szeretnék, de mivel Mezőberényben csak kick-box volt, ezt a sportágat választottam. Az első edzés nagyon kemény volt, anyukám is végignézte, és azt mondta, nem fogom bírni, de én csak azért is meg akartam mutatni, hogy bírom" - mesélte a kezdetekről az újdonsült világbajnok.

Azt mondja, mindegy, hány éves korban kezdi valaki a kick-boxot, ha az alapokat elsajátította, utána vele is ugyanolyan keményen bánnak edzésen, mint a többiekkel. "Olyan még nem volt, hogy akkora ütést vagy rúgást kaptam volna, hogy azt mondtam magamban, 'ebből elég volt', de versenyen előfordult már, hogy agyrázkódás miatt az orvos nem engedte, hogy folytassam a küzdelmet. Igazán durva sérülésem még nem volt, egyszer levált a porc a csuklómról, a lábujjtörések viszont rendszeresen előfordulnak, azokat már észre sem vesszük."

A kick-boxban a versenyszámokon belül két kategória létezik, a küzdelmi és a formagyakorlat, előbbit öt szabályrendszer alapján rendezik, amelyek abban különböznek egymástól, hogy az akciók végrehajtásánál a kontrollált félerő (a semi-contact és light-contact szabályrendszerekben), vagy a teljes erő (a full-contact, low-kick és thai-kick-box szabályrendszerekben) engedélyezett.

A semi-contactban, amelyben Kádas is versenyez, a háromszor két perc során be lehet ugyan vinni az ütéseket és rúgásokat, de nem teljes erővel. A bírók minden akció után megállítják a küzdelmet, hogy megítéljék, pontot ért-e az akció, ehhez a három bíróból kettőnek kell jeleznie. A védőfelszerelésnek fontos szerepe van, semi-contactban fejvédőt, fogvédőt, ágyékvédőt, mellvédőt, kesztyűt, sípcsont- és lábfejvédőt viselnek a versenyzők.


A legszorosabb meccset is hét ponttal nyerte


Kádas Adrienn korábban versenyzett light-contactban is, de azért jött fel Budapestre, mert "itt van a világ legjobb csapata", a csepeli Király Team Kick-Box Akadémia, amelynek versenyzői tizenkét érmet szereztek Dublinban. Az ő súlycsoportjában, a 65 kilogrammban összesen húszan indultak, a legfiatalabb résztvevőnek így összesen négy meccset kellett nyernie, hogy felérjen a csúcsra.

Bár a győzelme után a hazai szövetség beszámolója azt emelte ki, hogy szinte a teljes ismeretlenségből előtörve nyert aranyat, Kádasnak komoly előélete volt a világversenyeken, a juniorok között ugyanis kétszeres világ- és négyszeres Európa-bajnoknak számít. Csodálkozott is rajta, hogy ismeretlennek titulálták, bár tény, a felnőttek között most debütált világversenyen, és egyből végigverte a mezőnyt, a legszorosabb meccsét is hétpontos különbséggel nyerte.

A legnehezebb meccsnek az elődöntőt tartotta, amelyben a világ- és Európa-bajnok norvég Ina Grindheim volt az ellenfele, akit eddig sosem győzött le, de most 17-10-re felülmúlta, mondhatni a legjobbkor.

Forrás: Kádas Adrienn
Kádas Adrienn (balra) a juniorok után a felnőttek között is vb-t nyert

"Nem éreztem rajta, hogy lekezelt volna, már az első percben vezettem, és onnantól tudta, hogy komolyan kell vennie, ennek ellenére elég simán nyertem, meg is lepődtem. A versenyek idején általában mindig korábban kelek, mint máskor, és rosszabbul is alszom, nagyon izgulós típus vagyok, de most nyugodtabb voltam, mert örültem, hogy a döntőben nem azzal a horvát lánnyal kerültem össze, akinek elég kellemetlen a stílusa. Helyette a cseh Blanka Sindlerova volt az ellenfelem, és bár általában mindig megnézzük a leendő ellenfelek meccsét, hogy kielemezzük, mit érdemes csinálni ellene, most nem kaptam semmilyen taktikai utasítást, az edzőm rám bízta, hogyan bunyózok" - árulta el a sportoló, aki a legnagyobb erősségének azt tartja, hogy jól látja meg, mikor és hol érdemes támadni, és ezt ki is tudja használni.

Nem mindenki nézi jó szemmel a kick-boxot az iskolában

A fiatal világbajnok nem tud róla, hogy a szövetség pénzjutalommal honorálná az aranyérmét, de azt mondja, egyébként is az a jellemző, hogy a legtöbben tanulnak a sport mellett. "Gyakran eljárunk pénzdíjas versenyekre, idén négy ilyen versenyt nyertem, ezeken 100 és 500 euró között volt a díjazás, a nyereményekből tudom fedezni a költségeket és kiadásokat."

A magyar kick-boxosok rendre halomra nyerik az érmeket a világversenyeken, de Kádas szerint nincs titok, nagyon jók az edzők, és összetartó a csapat, mindenki segíti a másikat.

Mivel még csak 17 éves, a tatami mellett a középiskolában is fontos feladatai vannak. Bár a legtöbben segítik és támogatják, azért nem mindenki nézi jó szemmel, hogy ennyire komolyan veszi a sportot. "A diáktársak között változó a megítélésem, van, aki úgy érzi, a tanárok kivételeznek velem, mert sportoló vagyok, mások érdeklődnek, és kérdezgetik, mi volt a versenyeken. Ugyanígy a tanároknál is van, aki elfogadja, és próbál segíteni, mások viszont nem igazán szeretik, hogy a kick-box miatt hiányzom az iskolából, a mostani vébé előtt például egy kéthetes edzőtáborban kellett részt vennem."

Forrás: Kádas Adrienn
Heti öt edzés a penzum Kádas (jobbra) számára

"Elég rossz, hogy nem írnak róla semmit"

Kádas leginkább azért ajánlaná másoknak is a kick-boxot, mert kitartást ad az embernek. "Megtanít arra, hogy valamit addig csináljunk, amíg nem sikerül. Az életben is így kéne lennie."

Persze lehet, elég lenne a vébén nyert érmeket megmutatni azoknak a gyerekeknek, akik még nem tudják, milyen sportágat válasszanak, de a kick-box Kádas szerint itthon alig kap publicitást. "Elég rossz, hogy nem írnak róla semmit" - mondja, hozzátéve, hogy őt a vb-arany óta csak a mezőberényi tévé kereste föl, ami neki "hazai pályának" számít, hiszen 2006-ban ő volt a város első világbajnoka, így szinte mindenki ismeri ott.

Ha megismerkedik egy fiúval, nem szokta elárulni, hogy milyen sportot űz, ha pedig mégis kiderül, sokszor nem hiszik el neki. Azt mondja, inkább sportolókkal szeret ismerkedni, mert ők teljesen elfogadják olyannak, amilyen.