Vágólapra másolva!
Botránnyal jubilált a Royal Ascot lóverseny, az angolok egyik legpatinásabb és legelegánsabb sportrendezvényén nyolc férfi összeverekedett egymással, de drogbirtoklás miatt le is tartóztattak egy nézőt - írja a Daily Mail angol napilap.

A királynő által is rendszeresen látogatott Royal Ascot az idén ünnepelte fennállásának 300. évfordulóját, azonban egy kellemetlen közjáték megzavarta a hagyományokra épülő rendezvényt.

"Egy férfi agresszív hangon szólt egy másik férfihez, azt kérdezte tőle, hogy 'Kötözködsz?'. A következő pillanatban feldöntötték az asztalunkat és többen egymásnak estek" - nyilatkozta a Daily Mailnek egy női szemtanú, ám azt egyelőre nem lehet tudni biztosan, hogy mi miatt tört ki a verekedés. Volt, aki kitörte egy asztal lábát, és azzal ütötte a másikat, egy másik férfi pedig egy 30 ezer forintos Laurent Perrier pezsgővel a kezében támadt a másikra, szemtanúk szerint nyolc jól szituált, öltönyös verekedett össze. A Daily Mail fotóit ide kattintva nézheti meg.

Nem ez volt az idei Royal Ascot egyetlen balhéja, a parkolóban az egyik néző összeszólalkozott egy másik férfival, majd megütötte őt, egy másik esetnél pedig egy 24 éves férfit letartóztattak a bejáratnál, miután kábítószert találtak nála.

A Royal Ascot egyik futamán elindult Overdose is, a magyar versenyló remek futással a negyedik helyen végzett.