Vágólapra másolva!
Sebestyén Péter már a hétvégi Portugál Nagydíjon is rajthoz áll, ezt követően pedig a szezon végéig ott lesz a gyorsaságimotoros-világbajnokság 125 kcm-es mezőnyében. A fiatal magyar versenyző menedzsmentjétől kapott keddi információk szerint Sebestyén a Forward Racing Team tagjaként egy KTM motorral áll majd rajthoz, ezzel ő lesz az egyetlen magyar a mezőnyben.

"Rendkívül boldog, de egyúttal nagyon izgatott is vagyok" - mondta Sebestyén. "Életem egyik álma válik valóra a napokban, hiszen a hétvégétől a világ legrangosabb motoros versenysorozatának egyik állandó pilótája leszek, és a világ legjobbjai ellen küzdhetek. Készen állok, de tudom, sokat kell még tanulnom és tapasztalnom, hogy példaképeimhez hasonló sikereket érjek el."

"Petiben minden megvan, ami egy sikeres motorversenyzőben" - tette hozzá Roberto Favaro, a pilóta menedzsere. "Tehetséges, elszánt, céltudatos, tud és akar küzdeni, és a kellő mértékben vakmerő is"

A mindössze 17 éves Sebestyén tavaly júliusban a Katalán Nagydíjon mutatkozott be a világbajnokságon.

A 2011-es MotoGP-szezon versenynaptára:
Május 1.: Portugália (Estoril)
Május 15.: Franciaország (Le Mans)
Június 5.: Spanyolország (Barcelona)
Június 12.: Nagy-Britannia (Silverstone)
Június 25.: Hollandia (Assen)
Július 3.: Olaszország (Mugello)
Július 17.: Németország (Sachsenring)
Augusztus 14.: Csehország (Brno)
Augusztus 28.: Indianapolis (Indianapolis)
Szeptember 4.: San Marino & Riviera di Rimini (Misano)
Szeptember 18.: Spanyolország (Aragónia, MotorLand)
Október 1.: Japán (Motegi)
Október 16.: Ausztrália (Phillip Island)
Október 23.: Malajzia (Sepang)
November 6.: Spanyolország (Ricardo Tormo - Valencia)