Vágólapra másolva!
A Magyar Olimpiai Bizottság és a Nemzeti Sport Intézet jövőbeni együttműködésének lehetőségeiről tárgyaltak Győrben a két szervezet vezetői.

A szerdai megbeszélésen az NSI vezető munkatársai - többek között Szabó Tamás főigazgató, a MOB alelnöke - bemutatták az intézet által koordinált utánpótlás-nevelési programokat, továbbá azok működését Borkai Zsolt MOB-elnöknek és Molnár Zoltán főtitkárnak, és körvonalazták a MOB-NSI együttműködéshez szükséges feladatokat.

"Az a vélemény alakult ki, hogy a MOB és az NSI feladatai összehangolhatóak. Az ehhez szükséges strukturális változásokat meg kell fogalmazni, és a jogi környezetet, törvényi változtatást elő kell készíteni" - mondta a megbeszélés után Szabó Tamás.