A színek és a mozi hiányzott a földkerüléssel próbálkozó magyar házaspárnak

Hét év tervezés után tavaly szeptemberben indult el földkerülő útjára a Rakonczay házaspár, ám nem tudták befejezni a sok veszélyt rejtő vállalkozást, útjuk egy tizenöt méteres törőhullám miatt tizenháromezer kilométer után véget ért. A Magyarországra most visszaérkezett hajósokat nem tántorította el az életveszélyes helyzet és az út során átélt lelki mélypontok, máris a következő földkerülő útjukat tervezik.

A Rakonczay házaspárt akkor ismerhette meg az ország, amikor 2007-ben saját készítésű hajójukkal a világon a második legjobb idő alatt átevezték az Atlanti-óceánt. A Tűzhangyára keresztelt hajó Magyar Formatervezési díjat is nyert, ám a földkerülésnek mégsem egyedi vitorlással vágtak neki. A Formosa 34 típusú hajójukat három hónapos munkával alakították át és újították fel, a hajó a WWF Panda nevet kapta. A szeptember elején induló, a tervek szerint Velence, Gibraltár, Santa Cruz, Sao Ficente, Fokváros, Sydney, Auckland, Rio de Janeiro, Gibraltár, Velence állomásokat érintő kaland azonban az idén januárban, Dél-Afrikában véget ért.

"Az Atlanti-óceán közepén durva viharba kerültünk, végül egy hatalmas, legalább tizenöt méteres törőhullám hátulról megemelte a hajót" - idézte fel az [origo]-nak Rakonczay Gábor a napot, amely könnyen tragédiával is végződhetett volna. "Az orr belefúródott a hullámvölgybe és beleakadt, így az egész hajó átbukfencezett. Én a fedélzeten voltam, nem tudtam mást csinálni, mint kapaszkodni a kormánykonzolba, és várni, hogy mi lesz."

Felesége, Viktória ez idő alatt a hajó belsejében volt. "Annyit tapasztaltam, hogy a hajó eddig sohasem tapasztalt mértékben megemelkedett, és előre dobott engem az orrkabinba. Annyival megúsztam, hogy megütöttem az oldalam, bár az egy hónapig fájt".

A hajó komolyabb sérüléseket szenvedett, mint az utasai, és mint később kiderült, alkalmatlanná vált a kitűzött cél elérésére.

Odalett a hajó iránti bizalom

"Bekövetkezett, ami talán a legrosszabb egy hajós életében, elvesztettük a bizalmunkat a hajó iránt" - mondta Rakonczay Viktória. "Lelkileg nagyon nehéz volt feldolgozni, de eltökéltük, hogy a Fokvárosig előttünk álló 2000 kilométert saját erőnkből fogjuk megtenni, nem kérünk segítséget. Ha elveszítettük volna az árbocot, akkor pedig a spinnaker bumból csináltunk volna szükségárbocot, és a viharvitorla bummal kivitorlázunk."

"Tizenhat nap biztonsági vitorlázással végül elértük Fokvárost, ahol aztán kiderült, hogy nincs értelme folytatni az utunkat" - vette vissza a szót Gábor, aki leszögezte, hogy nem bánták meg az utat, sőt még elszántabban tervezik az újabb földkerülést.

Teszik ezt azért is, mert a mostani útjuk során számos felejthetetlen élménnyel gazdagodtak. A dél-atlanti útvonalat is azért választották, mert nagyon különlegesnek számít, mint mondják, kevés hajó jár arra, viszont annál több a bálna, illetve több nehezen megközelíthető sziget van arrafelé, érdekes állat- és növényvilággal. A WWF (Természetvédelmi Világalap) felkérésére ezeket dokumentálták is Rakonczayék, de feljegyezték azt is, hol bukkantak úszó szeméthegyekbe.

"Csodálatos volt az egyenlítőnél úszni az óceánban, öt kilométer mély, 28 Celsius fokos vízben, körülöttem négy méter magas hullámok és delfinek. Persze egy ilyen vitorlázás elég szélsőséges, a felemelő pillanatok után már ismét csak napi három órát alszol, éjszaka is fogod a kormányt. Voltak lelki mélypontok is, de szerencsére mindig fel tudtuk rázni a másikat" - mondta Gábor, hozzátéve, hogy az időjárási viszontagságok mellett egyszer majdnem egy bálnával is összeütköztek, csak az utolsó pillanatban tudták kikerülni.

Hét éve tervezték a földkerülést

"Hét éve terveztük, hogy egyszer megkerüljük a földet. Az Atlanti-óceán átevezése a felkészülés egyik lépése volt. Alapos elméleti és gyakorlati felkészítést igényel egy ilyen út, de talán a legfontosabb az improvizációs képesség, amelynek köszönhetően gyors döntéseket tudsz hozni nehéz helyzetekben."

Rakonczayék a korábbi többszörös földkerülő, Fa Nándor tanácsait is kikérték az út előtt. "Sokat beszélgettünk Nándival, adott bőven tanácsot. Ezek közül a biztonsági heveder fontosságát emelném ki. Ebben segített sokat, hogy milyen hosszú legyen a kötél, mert ezt csak olyan tudja megválaszolni, aki volt már hasonló helyzetben, mint amilyenbe végül mi is kerültünk."

A biztonság mellett a hajót úgy próbálták felszerelni, hogy valamennyire kielégítse az emberi igényeket. Kabint, szalont, zuhanyzót és konyhát is kialakítottak, tudtak kenyeret sütni, az óceán vizét itták víztisztító berendezés segítségével. Az út során napelemekkel töltötték a hajó energiaszintjét, műholdas telefonnal tartották a kapcsolatot a szárazfölddel, ezen keresztül kaptak időjárási előrejelzéseket, így jelentkeztek be egyes kikötőkbe is, akárcsak az egyik legszebb megállónál, Tristán da Cunha szigetén, ahol karácsonykor horgonyoztak le, de még a szilvesztert is ott töltötték, mert a rossz idő miatt nem tudtak továbbindulni.

Hiányoztak a színek és a mozi

"Mindig élmény volt megállni. Nagyon monoton tud lenni az egyhuzamban hajózás, hiányoztak a színek, a zöld növények, illetve olyan hétköznapi teendők, mint egy séta vagy mozizás. A parton azonban emberekkel találkoztunk, nyolc-tíz órát lehetett aludni, meleg víz folyt a csapból" - mesélte Viktória.

"Már tárgyalunk egy magyar hajóépítő céggel, biztosan itthon készül el az új hajó, de hogy mikor, azt még nem tudom. Viszont biztosan nagyobb lesz a WWF Pandánál" - tekint magabiztosan a jövőbe Gábor, aki szerint a szülei már immunisak az ötleteikre. "Az óceán átevezése óta belátták, hogy ebből már nem tudnak kigyógyítani minket."

Rakonczayék szerint a legnagyobb tanulsága az útnak, hogy nem elég valamit kétszer megerősíteni a hajón, sokkal többször kell.