Vágólapra másolva!
Kovács Miklós megnövekedett üzleti elfoglaltságára hivatkozva hétfőn lemondott a Ferencvárosi Torna Club elnöki posztjáról.

"Kovács Miklós az elnökség tagja marad és lehetőségei szerint továbbra is mindent meg fog tenni a klub sikereiért. A távozó elnök köszönetét fejezte ki azért a megtisztelő lehetőségért, hogy az elmúlt időszakban a Fradi gyarapításán dolgozhatott" - írja az egyesület közleménye.

"Az FTC Zrt. tulajdonosa rendkívüli közgyűlést hívott össze 2011. február 17-ére (csütörtök). Az érdekeltek mindegyike jelezte részvételi szándékát" - áll a klub honlapján.

Kovács Miklóst először tavaly augusztus 17-én választották elnöknek, azt követően, hogy Rieb György szintén megnövekedett üzleti elfoglaltságaira hivatkozva lemondott posztjáról. Kovács szeptember 24-en lemondott, mivel fontosnak tartotta, hogy ne egy másfél éves időszakkal gazdálkodó, hanem egy négy évre szóló mandátummal rendelkező vezető testület irányítsa a klubot.

Az FTC kézilabdacsarnokában 2010. november 2-án megtartott közgyűlésen - amelyen 256-an szavaztak - tizen pályáztak az elnökségi helyekre, közülük kilencen kerültek a testületbe. Ezt követően a már újonnan megválasztott elnökségi tagok titkos szavazással választották meg Kovács Miklóst elnöknek.

Az alelnök Kocsis Máté VIII. kerületi polgármester lett. A vezetőségbe bekerült egy másik kormánypárti politikus, Kubatov Gábor, a Fidesz országos pártigazgatója is. Az elnökség további tagjai: Springer Miklós, Sike András, Rieb György, Farkas József, Al-daadu Muhanned és Kökény Beatrix.