Vágólapra másolva!
A már világbajnok Casey Stoner nyerte a MotoGP idényzáró futamát, a Valenciai Nagydíjat, amely a háromszoros világbajnok Loris Capirossi utolsó versenye volt. A 125 köbcentiseknél Nicolas Terol megszerezte a vb-címet, a Moto2-ben élete első GP-győzelmét aratta Michele Pirro.

A malajziában elhunyt Marco Simoncellire emlékezett a mezőny a hétvégi MotoGP-futamok előtt. Először a 125 köbcentisek versenyeztek - utoljára, jövőre ugyanis a Moto3 géposztály váltja fel a kategóriát. A Ricardo Tormo pályán Nicolas Terol második lett, ám ezzel megszerezte a világbajnoki címet, míg Sebestyén Pétert a 18. helyen intették le.

A Moto2-ben Michele Pirro megszerezte élete első futamgyőzelmét, a már világbajnok Stefan Bradl korán kiesett.

Hihetetlen befutót hozott a MotoGP: Casey Stoner végig kényelmes előnnyel vezetett, ám Ben Spies a verseny végén behozta, sőt, két körrel a vége előtt meg is előzte. Úgy tűnt, az ausztrál nem is tud visszatámadni, ám a legutolsó kanyarra jól fordult rá, majd annyira hatékonyan gyorsított ki, hogy végül 15 ezreddel győzni tudott.

Spies fehér Yamaháját lesprinteli Stoner narancs Hondája:


A kilencedikként célba érő Loris Capirossinak ez volt az utolsó futama. Az olasz 328 nagydíjon indult, és három vb-címet nyert.

Valenciai Nagydíj, MotoGP:
1. Stoner (ausztrál, Honda) 48:18.645 perc
2. Spies (amerikai, Yamaha) + 0.015 másodperc
3. Dovizioso (olasz, Honda) + 5.936

A vb végeredménye:
1. Stoner 350 pont
2. Lorenzo (spanyol, Yamaha) 260
3. Dovizioso 228

Moto2:
1. Pirro (olasz, Moriwaki) 46:22.205
2. Kallio (finn, Suter) + 6.150
3. Aegerter (svájci, Suter) + 6.363

A vb végeredménye:
1. Bradl (német, Kalex) 274 pont
2. Marquez (spanyol, Suter) 251
3. Iannone (olasz, Suter) 177

125 kcm:
1. Vinales (spanyol, Aprilia) 41:44.138
2. Terol (spanyol, Aprilia) + 3.216
3. Faubel (spanyol, Aprilia) + 7.460
...18. Sebestyén (Aprilia) + 1:33.406

A vb végeredménye:
1. Terol 302 pont
2. Zarco (francia, Derbi) 262
3. Vinales 248