Vágólapra másolva!
Az első hírekkel ellentétben nem pusztult el mérgezés miatt több állat a budapesti Kincsem Parkban, a létesítmény egyik vezetője szerint mindössze annyi történt, hogy egy macska belenyalt rovarirtó szerbe, majd megharapott egy embert, ami miatt ki kellett hívni a mentőket. A rovarirtó szerre ketten is allergiásak lettek, de a mentők őket is a helyszínen ellátták.

Csütörtökön délelőtt az MTI arról számolt be meg nem nevezett forrásra hivatkozva, hogy valaki mérgező anyagot fújt be a Kincsem Park területére, ennek következtében lovak és kutyák pusztultak el. A hírügynökség idézte az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletesét is, aki szerint több embert a mentők láttak el a létesítményben.

Az [origo] helyszínen tartózkodó tudósítója ugyanakkor azt mondta, egy magát megnevezni nem kívánó, de a portaszolgálat szerint vezető beosztásban lévő férfi úgy mesélte el a történteket, hogy a Kincsem Parkban a szokásos időszaki légyirtás zajlott, és egy macska belenyalt a rovarirtóba, majd megharapott egy embert, aki el akarta venni tőle a rovarirtószert. A férfi szerint a mérgezett állat harapása miatt hivatalból értesíteni kellett a Kincsem Park személyzetének a hatóságokat, majd a macskatámadással párhuzamosan két ember allergiás lett a rovarirtóra.

Fotó: Hirling Bálint [origo]
A Kincsem Park bejárata

Az [origo] az Országos Mentőszolgálattól azt a tájékoztatást kapta, hogy öt embert láttak el a helyszínen, közülük egyet sem kellett kórházba vinni. Tudósítónk szerint a létesítmény részéről a történtekről beszámoló férfi azt mondta, "felfújt vaklárma volt az egész".

Kivágó Tamás dandártábornok, a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság vezetője az MTI-nek azt mondta: a helyszínre kiérkező vegyi felderítők nem mértek ártalmas mennyiségű mérgezőanyagot a talajban vagy a levegőben. A dandártábornok szerint két macska és egy kutya esetében jelezték, hogy "habzik a szájuk", az egyik macska elpusztult, de egyetlen ló sem kapott mérgezést, és nem hullott el.