Vágólapra másolva!
Bár lassan mindennapossá válnak a doppingügyek a sportban, olyat még egyszer sem hallottunk, hogy egy sportoló a lebukás pillanatában bevallotta volna, hogy tiltott szerrel élt. A pozitív tesztre adott magyarázatok között ugyanakkor olyan furcsaságok is előfordultak már, mint hogy manipulált fogkrém, egy kokainozó nő csókja vagy a vizsgálat előtti szexuális aktus okozta, de volt, aki azzal védekezett, hogy beteg anyósának vitte a teljesítményfokozásra alkalmas szereket.

A nemrég befejeződött nőilabdarúgó-világbajnokság nemcsak a japán válogatott meglepetést jelentő végső győzelme miatt marad emlékezetes, hanem azért is, mert több furcsa sztori borzolta a kedélyeket.

A Gaál Gyöngyit lebénító kezezés mellett az észak-koreai csapat doppingügye okozta a legnagyobb felzúdulást, az ázsiai válogatottból előbb ketten akadtak fenn a teszten, majd miután az egész csapatot megvizsgálták, újabb három játékos produkált pozitív mintát.

Önmagában már ez is negatív szenzációt okozott, hiszen hosszú évek óta nem volt hasonló horderejű doppingügy nemzetközi futballtornán, de az észak-koreai vezetők magyarázata sem volt mindennapi, ők ugyanis arra hivatkoztak, hogy a torna előtti edzőtáborban villámcsapás érte a játékosokat, akiket pézsmaszarvasmirigy-kivonattal kezeltek, ez okozhatta a pozitív mintát (a villámcsapás egyébként visszatérő jelenség a koreaiaknál, mert az Egyesült Államok elleni vereségnél is előkerült).

Orvosságok előállítására is használják a pézsmát

Az Ázsiában élő pézsmaszarvas hasi mirigyeiből származó pézsmát nyugaton ötezer éve használják parfümök illatosítására, keleten pedig hagyományos orvosságok előállítására. A becslések szerint csaknem 400 kínai és koreai orvosság alapanyaga, javallott idegrendszeri panaszokra, keringési, szív- és tüdőbántalmakra, valamint afrodiziákumként is népszerű, ettől még nehezen elképzelhető, hogy akár a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséget (WADA), akár a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséget (FIFA) meghatja az észak-koreaiak indoklása.

Bár az ázsiaiak magyarázata elég egyedi, korábban is volt már példa arra, hogy egy doppingteszten megbukott sportoló különös sztorival próbálta kimenteni magát. A kerékpársportban elég gyakorinak mondhatóak a doppingesetek, de Alberto Contador ügyére így is mindenki felkapta a fejét, mivel háromszoros Tour de France-győztesről van szó.

Contador a szennyezett hússal magyarázta a pozitív tesztet

Contador szervezetében a minimálisnak számító 50 pikogramm (0,00000000005 g) klenbuterolt mutattak ki, ami a sportoló indoklása szerint fertőzött hús elfogyasztásával kerülhetett a szervezetébe. A nemzetközi szövetség (UCI) felfüggesztette Contador versenyzői jogát, ám a spanyol szövetség idén februárban felmentette, mivel bizonyítottnak látta, hogy szennyezett marhahússal került a szervezetébe a tiltott anyag. A Tour címvédője így elindult a francia körversenyen is, de ha a nemzetközi Sportdöntőbíróság az UCI-nak ad igazat, akkor visszamenőleg törlik az idei eredményeit, így például a Girón aratott győzelmétől is megfoszthatják.

Egy másik kerékpáros, Björn Leukemans a 2007-es világbajnokság előtt akadt fenn a doppingteszten, mert magas volt a tesztoszteronszintje, amit ő annak tulajdonított, hogy a mintavétel előtt szexelt, és attól emelkedett meg az érték. Bár az indoklás frappáns volt, a B próba is azt mutatta ki, hogy a tesztoszteron nem természetes úton került a szervezetébe, így eltiltották, és csak 2009-ben versenyezhetett újra.

Rumsas szerint a beteg anyósnak kellett az EPO

A Tour 2002-es harmadik helyezettje, a litván Raimondas Rumsas akkor került bajba, amikor a verseny után felesége, Edita autójában kortikoidra, tesztoszteronra és EPO-ra bukkantak a chamonix-i határátkelőhelyen. Rumsas azt mondta, tisztán versenyezte végig a Tourt, és hogy felesége - akit három hónapig vizsgálati fogságban tartottak - Litvániából hozta a szereket, amelyek a kerékpáros beteg anyósának kellettek. Érdekes módon Rumsas egy évvel később a Girón fennakadt a doppingvizsgálaton, amiért egy évre eltiltották, 2006-ban pedig feleségével együtt négy hónapos felfüggesztett börtönbüntetést kapott egy francia bíróságon, amiért tiltott szereket szállított az országba.

Forrás: AFP/Franck Fife
Forrás: AFP/Franck Fife

Rumsasnak a családja is belekeveredett a doppingügybe

Riccardo Ricco a 2008-as Tour alatt bukott le a CERA nevű vérdoppinggal, amiért húsz hónapos eltiltással büntették, de tavaly márciusban visszatért, és megpróbálta visszatornászni magát a legjobbak közé. Pályafutását valószínűleg pont a túlzott akarás törte derékba, sőt kis híján az életébe került, amikor idén februárban a hűtőszekrényben 25 napig tárolt vérét fecskendezte vissza magának. A Kobra becenévvel illetett bringást kritikus állapotban szállították kórházba, ahol beismerte a vértranszfúziót, majd később tagadta, és azt mondta, vírusos megbetegedés okozta a veseelégtelenséget és a tüdőembóliát. Akkori csapata, a Vacansoleil-DCM a vércserés eset után kirúgta, és bár később talált magának egy másik istállót, az Olasz Olimpiai Szövetség júniusban határozatlan időre eltiltotta.

Touré rossz diétához folyamodott

Hogy a sportolóknak nem árt nagyon odafigyelni arra, hogy mit vesznek be, arra példa Kolo Touré esete, aki súlyproblémáit felesége fogyasztószerével szerette volna orvosolni, ehelyett pozitív lett a doppingtesztje, és hat hónapra kivonták a forgalomból, legközelebb szeptemberben játszhat a Manchester Cityben. A Pekingben 400 méteren győztes LaShawn Merritt jelen állás szerint nem védheti meg olimpiai bajnoki címét, miután háromszor is tiltott potencianövelőt találtak a mintájában a doppingellenőrök.

Merritt 21 hónapos büntetést kapott, amely lejárna a londoni olimpiáig, de a NOB hozott egy olyan szabályt, amely szerint minden olyan sportoló, aki doppingvétség miatt hat hónapos vagy annál hosszabb idejű eltiltást kap, nem vehet részt az eltiltását követő olimpián, így az amerikai sprinter ugyanabban a cipőben jár, mint a világbajnok birkózó Kiss Balázs. Az ügyben várhatóan szeptemberben hoz döntést a nemzetközi Sportdöntőbíróság, de Merritt az augusztus végén kezdődő atlétikai világbajnokságon már indulhat, addigra lejár ugyanis az eltiltása, és az amerikai szövetség úgy is biztosított neki egy helyet a csapatban, hogy a válogatókon nem vett részt.

Forrás: AFP/Paul Ellis
Forrás: AFP/Paul Ellis

Merritt ráfázott a potencianövelővel

Merritthez hasonlóan hiúsága sodorta kellemetlen helyzetbe Nemanja Vucicevicet, az 1860 München szerb csatárát, aki olyan hajnövesztő szert használt, amely szteroidot tartalmazott. Vucicevic csereként alig húsz percet játszott a Burghausen ellen 2-0-ra megnyert meccsen, de kisorsolták doppingvizsgálatra, amely kimutatta a szteroidot. Bár annak is fennállt a lehetősége, hogy elveszik a müncheni csapattól a három pontot, végül csak Vucicevic bünhödött, fél évre eltiltották.

A fogkrémre és a csókolózásra is oda kell figyelni

Dieter Baumann esetéből azt a tanulságot vonhatjuk le, hogy a fogkrémre is oda kell figyelni, a németek olimpiai bajnok hosszútávfutója ugyanis azt mondta, a fogpasztáját buherálta meg valaki, ezért mutattak ki nandrolont a szervezetében. Bár a német szövetség hitt neki, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség eltiltotta, így nem indulhatott a 2000-es, sydney-i olimpián. Eltiltása lejárta után még volt egy nagy dobása, 2002-ben hazai közönség előtt, Münchenben nyert Eb-ezüstérmet 10 ezer méteren, 2003-ban pedig szögre akasztotta a szöges cipőt.

Az sem mindegy, kivel csókolózik az ember, a francia teniszező Richard Gasquet ugyanis azzal indokolta, hogy kokaint találtak a vizeletében, hogy egy olyan nővel csókolózott egy miami buliban, aki kábítószert fogyasztott. Gasquet 2009 márciusában - miután vállsérülése miatt visszalépett a Key Biscayne-i tornától - a híres francia DJ, Bob Sinclair partiján találkozott a Pamela nevű nővel, akivel állítása szerint hét alkalommal csókolózott, mindegyik érintkezés időtartalma öt és hét másodperc között volt.

Forrás: AFP/Leon Neal
Forrás: AFP/Leon Neal

Csókkirálynak hívják a háta mögött

A kimutatott mennyiség 1,46 mg volt, amely ugyan a 0,5 mg-os küszöbérték fölött van, de így is minimálisnak számít, a Nemzetközi Tenisz Szövetség pedig hitt Gasquet-nak, aki két és fél hónappal a játékjogának felfüggesztése után ismét pályára léphetett.

A birkózásban olimpiai ezüstérmes Bárdosi a 2009-es tajvani Világjátékokon szumóban szerzett aranyérmet, amelyet később visszaadott, mikor kiderült, hogy a doppingteszt a tiltólistán lévő furoszemidet mutatta ki a szervezetében. Bárdosi azzal védekezett, hogy darázscsípést kezelt olyan gyógyszerrel, amely a furomszemidet tartalmazta, de ez a történet azért sántított, mert csípést nem szoktak vízhajtóval kezelni. Bárdosit végül két évre eltiltotta a honi szumószövetség, ami azért nem érintette kellemetlenül a sportolót, mert felhagyott a szumózással, és MMA-ra váltott.

Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője nem tudott olyan magyarországi esetet mondani, amelyben hasonlóan furcsa indokkal magyarázta volna egy sportoló a pozitív tesztet. Szerinte itthon inkább az a jellemző, hogy a sportolók azzal védekeznek, fogalmuk sem volt róla, hogy például egy táplálékkiegészítőben lehet olyan anyag, amely rajta van a tiltólistán. "Itthon nincsenek ilyen színes sztorik, nem mondom, hogy emiatt egyedülállónak számítunk, de az Ungvári-ügy, amelyben rendőrségi feljelentés is történt, és valakit konkrétan megneveztek, hogy belecsempészett valamit a másik italába, nem számít szokványosnak" - nyilatkozta az [origo]-nak Tiszeker.

Szerinte Ungváriék esetében az, hogy tiltott szer került a dzsudós italába nem vicces magyarázkodás, hanem vérkomoly ügy, ugyanakkor ellenpéldának azt a külföldi sportolót hozta fel, aki azt mondta, azért bukott meg a doppingteszten, mert az anyósa nagyon szeretett volna már unokát, és ezért tesztoszteront csempészett az ételébe, hogy növelje a szexuális étvágyát.