Vágólapra másolva!
Minden jel szerint folytatja pályafutását Brett Favre, a profi amerikaifutball-liga (NFL) történetének egyik legjobb irányítója. Hivatalos bejelentés ugyan még nem hangzott el sem tőle, sem csapata, a Minnesota Vikings részéről - amelyet az előző idényben a főcsoportdöntőig vezetett -, de a 40 éves játékos kedden megjelent a városban, és sajtóértesülések szerint vasárnap együttese második előszezonbeli mérkőzésén már pályára lép.

Noha Favre szerződése a mostani idény végén lejár, az irányító nem jelent meg az augusztus elején kezdődött edzőtáborban. A hírek szerint ezúttal csapattársai vették rá a folytatásra, ugyanis a Vikingek három, az irányítóhoz közel álló kiválósága, Steve Hutchinson, Jared Allen és Ryan Longwell a klub magánrepülőjén utazott el hozzá, melynek eredményeként Favre-val a fedélzeten tértek visza a "Tavak városába".

Favre - aki 19 szezont töltött a profik között - tavalyelőtt még a Green Bay Packers alkalmazottjaként úgy döntött, nem folytatja tovább, ám akkor is visszatért, igaz, már a New York Jets színeiben. Egy éve szintén úgy tűnt, befejezi karrierjét, végül mégis kétéves szerződést írt alá a Vikingekkel, akik legnagyobb riválisai a Green Baynek, amelyben 1992 és 2007 között szerepelt.

Forrás: AFP

A 41. születésnapját októberben ünneplő irányító már most a sportág legendás alakjának számít, amit a statisztikák is alátámasztanak: az NFL történetében többek között ő adta a legtöbb hatpontos gólt (touchdown) érő passzt (497), a legtöbb yardot passzolta (69 329), a legtöbbször volt megszakítás nélkül kezdőjátékos (309 mérkőzés), és neki volt a legtöbb passzkísérlete (9811). Háromszor választották meg az alapszakasz legértékesebb játékosának (MVP: 1995, 1996, 1997), Pro Bowlon (All Star-gála) 11-szer kapott lehetőséget.