Vágólapra másolva!
A keddi rendkívüli elnökségi ülésen lemondott posztjáról Rieb György, a Ferencvárosi Torna Club elnöke. A sportvezető megnövekedett üzleti elfoglaltságaival indokolta döntését. Az FTC elnöksége ezután egyhangúlag elnökké választotta Kovács Miklós eddigi alelnököt, utóbbi pozíciót pedig Springer Miklós tölti majd be.

Rieb 2007. június 5-én lett a sportegyesület elnöke, korábban az Aprilia cég vezetőjeként tevékenykedett a ferencvárosiak vízilabda-szakosztályánál. Elnöksége alatt angol befektető érkezett az FTC labdarúgóklubhoz: Kevin McCabe, az angol Sheffield United tulajdonosának cége, az Espalande Real Estate Ingatlanforgalmazó Kft. 2008 februárjában megnyerte a Ferencváros Üllői úti ingatlanjára kiírt hatodik pályázatot.

Az Üllői útra tervezett új stadion bontási és építési munkálatainak - a tulajdonos előzetes tervei szerint - idén nyár elején kellett volna elkezdődniük, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) azonban kifogásokat emelt az engedélyekkel kapcsolatban, így azok nem emelkedtek jogerőre. Az egészségügyi szervezet szerint az új komplexum veszélyeztetheti a közegészségügyi feladatok ellátását, mert túl közel kerülne a szolgálat épületeihez.

Az FTC Zrt. vezetésében több változás történt a közelmúltban: Berki Krisztián vezérigazgató június 4-én lemondott posztjáról, helyére június 23-án Berkes Zoltánt nevezték ki, ő alig másfél hónap után, augusztus 5-én állt fel az igazgatói székből.

"A három év és három hónap hosszú idő volt, az elnökséggel együtt nagyon sokat dolgoztunk a Ferencvárosért. Kaptam egy új munkát külföldön, amely nagy kihívással jár, és elfogadtam azt. Korábban is dolgoztam már más országban, vezettem ott céget is, az elmúlt időszakban is többször tartózkodtam az országhatárokon kívül, ám ez most más lesz. Eddig egy-két napot voltam távol, míg most ennyit leszek az országban, így pedig nem lehet a Fradit vezetni, ezért mondtam le, de továbbra is elnökségi tag maradok" - mondta Rieb az ulloi129.worldpress.com oldalon.

A távozó elnök hangsúlyozta, hogy a klub tulajdonviszonyait nem érinti a váltás: "Miklós több mint két éve dolgozik a Fradiért, másfél éve elnökségi tag, megbízott klubigazgató, jó szakember, és remek munkát végez. Fontosnak tartottuk a folytonosságot, és a következetes munkát, kézenfekvő volt tehát a megválasztása. Nagyon fontos elmondani, hogy Kevin McCabe továbbra is a Zrt. tulajdonosa marad, a lemondásom oka csak az, hogy új ajánlatot kaptam, amelyet elfogadtam. Ha a tulajdonos nem maradna a Fradinál, én sem maradtam volna elnökségi tag sem."