Vágólapra másolva!

Hét hónap alatt több mint száz doppingeset Indiában

Az indiai sportminisztérium szerdán közzétett kimutatása szerint az idei év első hét hónapjában több mint száz doppingvétséget követtek el az ország sportolói.

A sportvezetés komolyan aggódik az eredmények láttán, ugyanis évről évre egyre többen akadnak fenn a vizsgálatokon; a 2010-es részadat (101) például már több mint a duplája a teljes 2007-es évinek (44), de a tavalyinál (76) is lényegesen több.

A minisztérium szerdán határozottan felszólította a sportágak vezetőit, hogy a lehető legkeményebben járjanak el a doppingvétségen ért versenyzőkkel szemben, ugyanakkor a lebukottak nevét nem hozta nyilvánosságra.