Vágólapra másolva!
Elhelyezték a 2016-os Rio de Janeiró-i nyári játékok olimpiai falujának alapkövét. A ceremóniára Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke is hivatalos volt.

Az alapkőletételt - melyre a város nyugati részében került sor - a házigazdák a koordinációs bizottság látogatása miatt szervezték a két ünnep közé. "A különböző egyeztetések alkalmával a NOB szemléző tagjai kifejezésre juttatták, hogy a város jól halad a munkával" - nyilatkozott Eduardo Paes, Rio polgármestere.


A város első számú vezetője megerősítette a Nemzetközi Olimpiai Bizottság illetékeseinek, hogy igyekszik minél jelentősebb magántőkét bevonni az infrastrukturális fejlesztésekbe. Elhangzott az is, hogy a brazíliai építészeket tömörítő intézet nemzetközi pályázatot ír ki az olimpiai park tervezésére.