Vágólapra másolva!
Yves Rossy a testére erősített lökhajtásos szárnyakkal korábban már átkelte a La Manche-csatornán, most hőlégballonból ugorva két bukfencet, azaz teljes függőleges fordulót tett meg. Ez volt az első alkalom, hogy a rakétaemberként emlegetett Rossy ilyen manővert hajtott végre. A különleges mutatványt a Genfi-tó közelében 2400 méter magasan egy hőlégballonból ugorva mutatta be. A bukfencekhez a korábbi repüléseknél használt szárnyak kisebb és fényesebb verzióját használta. A fordulók után ejtőernyőt nyitott és biztonságosan földet ért.

Forrás: AFP

Forrás: AFP

Forrás: AFP

Forrás: AFP