Vágólapra másolva!
Hétfőn Sopron közelében, a Fertő-tavon megkezdődött a jégvitorlás-világbajnokság a DN hajóosztályban. A nagyszabású versenyen 19 ország közel 200 versenyzője, köztük hat magyar vesz részt.

A vb a kvalifikációs futamokkal rajtolt, amelyekbe az addigi ranglista-helyezések alapján osztották be a versenyzőket. A leggyengébb pontszámmal rendelkezők futamának első 12 helyezettje mehetett egy kategóriával feljebb, s onnan szintén az 1-12. helyen végzők kerültek be a legjobbak közé.

Már a selejtezők is beleszámítottak az összetettbe, így a nyitónapon összesen 3-3 futamot rendeztek mind az A (arany), mind a B (ezüst), mind a C (bronz) csoportban.

Az első nap után a magyarok közül Vörös Szabolcs a legjobbak mezőnyében a 6., Hamrák Péter pedig a 12., míg a B csoportban Hegyi Márton a 3. pozícióból várja a folytatást.

A hét futamosra tervezett világbajnokság jó időjárási viszonyok esetén akár már kedden befejeződhet, ha sikerül további 4-4 futamot lebonyolítani csoportonként.

Közvetlenül a vb után kezdetét veszi az Európa-bajnokság, amely nyílt verseny lesz, tehát a tengerentúliak is rajthoz állhatnak, ám az ő eredményük nem számít majd bele az összetettbe.