Vágólapra másolva!
Ijesztő jelenet játszódott le a Miami-Pittsburgh NFL-mérkőzés harmadik negyedében: Pat White, a hazaiak elsőéves irányítója a labdával a kezében rohant, hogy megtegye a támadás folytatásához szükséges 8 yardot, amikor Lawrence Timmons hátulról elkapta a lábát, White pedig fejjel ütközött az őt szerelni próbáló Ike Taylor sisakjának.

White az ütközés után mozdulatlanul terült el a földön, a közelben lévő Pittsburgh-játékosok pedig egyből mutatták, hogy jöjjenek az orvosok, mert baj van. Az irányítót hosszú ápolás után hordágyon vitték le a pályáról, szerencsére ekkor már tudta mozgatni a végtagjait, és később kiderült, agyrázkódással megúszta az ütközést.


A meccset egyébként a Pittsburgh nyerte 30-24-re, de ez a győzelem sem volt elég a rájátszáshoz a bajnoknak. A Miami, amely szintén nem került a playoffba, pedig elmondhatja magáról, hogy egy meccs alatt három irányítót is bevetett, mivel White sérülése előtt Chad Henne is lejött a pályáról, mert egy ütközés után homályosan látott, így Tyler Thigpennel fejezték be a meccset a Delfinek.