Vágólapra másolva!
Egy híján 9300-an úszták át a Balatont szombaton, a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 km-es távon. Erdei Zsolt is teljesítette az erőpróbát.

A 28. Balaton-átúszáson - amelyet a rossz idő miatt a múlt héten nem tudtak megrendezni - ezúttal kiváló idő, 24,5 Celsius-fokos víz várta a próbálkozókat. A legjobb időeredmény 1 óra 8 perc közelében volt.

Az úszók között volt többek között Erdei Zsolt profi ökölvívó világbajnok is, aki bő 3 óra alatt teljesítette a távot.

Volt olyan bátor vállalkozó is, aki kimondottan erre az alkalomra varrt, matyómintás felsőben és nadrágban szelte át a tavat. Átúszta a Balatont Simóka Bea is. A sportszakállamtitkár elmondta, először vett részt a próbán, és alaposan elfáradt.

"A szakállamtitkárságról többen vettünk részt az átúszáson" - mondta, majd hozzátette, ezzel is igazolni szeretnék, hogy nemcsak beszélnek a sportról, hanem művelik is. Az öttusában világbajnok Simóka különdíjakat is átadott: többek között egy hétéves kislány kapta meg az egyiket, akit a legszimpatikusabb résztvevőnek ítéltek meg.