Vágólapra másolva!

Veszélyben a magyar paralimpikonok londoni szereplése

Ha nem változik a fogyatékos sport támogatásának rendszere, akkor előfordulhat, hogy egyetlen magyar sportoló sem jut el a 2012-es londoni nyári paralimpiára - jelentette ki Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke.

Gömöri Zsolt a szervezet honlapján elmondta, hogy az MPB alapító tagszervezetei - a Magyar Mozgáskorlátozottak Sportszövetsége (MMS) és a Magyar Látássérültek Sportszövetsége (MLS) - elérték a működésképtelenség határát. Miközben a Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége (FONESZ) idén több pénzből gazdálkodhat, mint tavaly, addig az MMS tíz évvel ezelőtt 11 millió forinttal nagyobb kerettel rendelkezett, mint idén a teljes paralimpiai mozgalom. A támogatási összegek elosztásáról a FONESZ elnöksége dönt - jelezte Gömöri.

Hozzátette: az elmúlt évben az MPB jelentős segítséget nyújtott a szövetségeknek, de a lehetőségek korlátozottak. Olyan paralimpiai sportágak, mint például az íjászat, tenisz, atlétika, vívás, meg sem jelennek a hazai versenyrendszer támogatásában. Ha a helyzet nem változik, az is kérdésessé válik, hogy lesz-e olyan magyar sportoló, aki eljut a londoni paralimpiára.

A vezető úgy véli: nagyon fontos lenne olyan szerkezeti és strukturális átalakításokat végrehajtani, melyek segítségével ez a terület hatékonyabban tudna működni, sikeresebben tudná érdekeit érvényesíteni. Ha nem kerül sor módosításokra, akkor az MMS és az MLS ellehetetlenülése megrendítheti az MPB-t is.