Vágólapra másolva!
A szövetségektől kapott információk alapján lehangoló képet festett a hazai sport állapotáról a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) a pénteki elnökségi ülésen. 

Az összeomlás szélén áll a magyar sport: százmilliós adóssághalmot görgetnek a szövetségek, teljes anyagi ellehetetlenülés vár az egyesületek többségére, a sportolók nagyrészt lelakott, elavult létesítményekben készülnek, a sportegészségügyi háttér szinte teljesen leépült - állapította meg a MOB a szövetségektől kapott információk alapján.

A MOB vezetése ezért felhívással fordul az Országgyűléshez és a kormányzathoz, hogy a jövő évi költségvetés tervezésénél és elfogadásánál garantálja a magyar sport életben maradásához minimálisan szükséges anyagi ráfordítást. Az olimpiai felkészülés támogatása nem tartható a 2009-es szinten, hiszen az reálértékben 800 millió forinttal kevesebb, mint ami 2005-ben jutott a szövetségeknek, és 48 százalékkal kevesebb, mint az előző esztendőben. A MOB elnöksége azt kéri, hogy legalább a pekingi olimpia évében folyósított 1,8 milliárdos kormányzati forrást kapják meg az olimpiai sportágak, ellenkező esetben 2010-re teljesen reménytelen helyzetbe kerülnek a londoni kvalifikációra készülő sportolók - írja a bizottság közleménye.

"Bajnokaink, érmeseink már eddig is erőn felül teljesítettek, olyan ellenfelekkel szemben vívták ki sikereiket, akik mögött a magyarországihoz viszonyítva összehasonlíthatatlanul jobb és szilárdabb anyagi, sportszakmai és sportegészségügyi háttér áll" - állapítja meg a közlemény.

"Amennyiben a kormányzati támogatás a jelenlegi szinten marad, realitássá válhat az a vízió, hogy a londoni játékokat követően alig vagy egyáltalán nem maradnak példaképként állítható bajnokok" - olvasható a kommünikében.

A Magyar Paralimpai Bizottság (MPB) mint önálló köztestület és egyben a MOB tagszervezete, maximálisan egyetért a MOB-bal és mindenben támogatja elnökségének törekvéseit.

Az MPB ugyanolyan - ha nem súlyosabb - gondokkal küzd, mint az olimpiai sportágak szövetségei. Tagszervezetei idén egyetlen forint állami támogatást sem kaptak, ami a Magyar Látássérültek Szövetségének (MLS) megszűnéséhez vezetett. A Magyar Mozgáskorlátozottak Sportszövetsége (MMS) átalakult és Magyar Látássérültek és Mozgáskorlátozottak Sportszövetségeként (MLMS) látja el feladatát. Az újjáalakult szervezet is a túlélésért küzd, mivel egyetlen forint állami támogatásban sem részesült. A jelenlegi tarthatatlan helyzet több mint 100 sportegyesületet érint a fogyatékos versenysport területén.

A közlemény szerint a paralimpiai mozgalom is üdvözölné, ha megkapná azt az összeget, amelyhez 2008-ban hozzájutott.