Vágólapra másolva!
A profi amerikaifutball-liga 13. játékhete a gyász jegyében telt, a mérkőzések előtt minden helyszínen megemlékeztek Sean Taylorról, a Washington 24 éves korában elhunyt játékosáról. Ami a pályán történteket illeti, a Dallas fontos győzelmet aratott a Green Bay ellen, a Tampa Bay harmadik számú irányítójának köszönheti a New Orleans elleni diadalt, a címvédő Indianapolis pedig ismét nehezen tudta legyűrni soros ellenfelét.

A csütörtök estére előrehozott meccs alighanem az NFC bajnokáról döntött, hiszen a Green Bay és a Dallas is 10 győzelem, 1 vereség mérleggel állt a kezdés előtt, messze megelőzve a többi csapatot. A találkozót Tony Romo és a Cowboys bírta jobban idegekkel, így a texasiak jó eséllyel pályáznak a hazai pályára a rájátszásban.

A Cowboys kezdte jobban a találkozót, az első félidő végére már 27-17-re vezetett. Persze ehhez kellett az is, hogy Brett Favre idei leggyengébb formáját hozza, 14 passzából mindössze 5 volt jó, kétszer is az ellenfélhez dobta a labdát (interception), és a harmadik negyedben le is cserélték, igaz elsősorban sérülése miatt.

A helyére érkező Aaron Rodgers és a futó Ryan Grant próbálta menteni a menthetőt, és vissza is hozták a meccset 27-24-re, ám egy szabálytalanság után a Dallas gyorsan touchdownt szerzett, mellyel végleg eldöntötte a találkozót. Tony Romo nagyszerű játékkal rukkolt elő, négy touchdownt passzolt, mellyel idén már harmincháromnnál jár, ez új szezoncsúcs a Cowboys csapatánál. A Packers Favre rossz formája mellett a 142 büntető yard miatt sem volt könnyű helyzetben, végül 37-27-re vesztett.

Az irányító Matt Shaub sérülése után Sage Rosenfelsnek kellett volna a Houston élére állnia, hogy a texasiak legyőzhessék a Titanst, azonban a Tennessee a negyedik negyedben szerzett két labdával eldöntötte a találkozót. Az első egy punt return során elejtett labda volt, amiből a Titánok támadói TD-t szereztek. A második labdaeladás a Houston egyenlítési esélyét vette el, Rosenfels az utolsó percen belül passzolt rossz helyre, és ezzel a Titans nyerte az AFC Déli csoportjának egyik rangadóját 28-20-ra.

Adrian Peterson játéka sokáig kérdéses volt a Minnesota-Detroit találkozót megelőzően, a remek futó végül pályára léphetett a Lions ellen, és sokat hozzátett a Vikings győzelméhez. Mindössze 15 futásból 116 yardot és 2 TD-t szerzett, de nem csak neki, hanem a másik futónak, Chester Taylornak, valamint az irányító Tarvaris Jacksonnak is jól ment a játék, ők hárman 5 TD-t jegyezhettek.

A hatodikat Aundrae Allison szerezte egy 103 yardos visszahordásból, amivel új klubrekordot állított fel. A Detriotnál a szokásos koreográfia játszódott le, a futójáték már a mérkőzés elején alkalmatlannak bizonyult, így Jon Kitnára hárult a feladat, hogy megnyerje a meccset, a Minnesota védelme azonban nem engedte kibontakozni az irányítót. A Vikings végül 42-10-re nyert.

A 49ersnél nem vált be a kényszerű irányítócsere, Alex Smith helyén Trent Dilfer kezdett a Panters ellen, de az általa dobott négy interception eldöntötte a találkozót. A Carolina az összesen hat szerzett labdának köszönhetően nagyszerűen játszott, mellyel feledtetni tudta az elmúlt hetek pocsék teljesítményét.

Forrás: EPA

A Panthers játékosa, DeAngelo Williams próbálja levakarni magáról a 49ers védőjét, Michael Lewit

A Párducok nyolc meccs óta először nyertek hazai pályán (utoljára még az előző szezonban sikerült ezt megelőzően), ráadásul a védelem sem remekelt, eddig mindössze tízszer vitte földre az ellenfél irányítóját (sack), a San Francisco ellen azonban hatszor is sikerült, és csupán 195 yardot engedett a kaliforniaiak támadó egységének. A labdaszerzéseknek köszönhetően Vinny Testaverde közepes, valamint a futók viszonylag jó játéka bőven elég volt a győzelemhez, a Panthers 31-14-re nyert.

A Redskins játékosai nem tudták még túltenni magukat Sean Taylor halálán, és ez meg is látszott a játékukon a Buffalo ellen elvesztett meccsen. A Washington Taylorra emlékezve az első védekező játék során 10 emberrel állt fel. A szétszórtan játszó hazaiak az utolsó percekben kaptak ki egy olyan Billstől, amely még TD-t sem tudott szerezni.

Négy másodperccel a vége előtt Rian Lindellnek 51 yardról kellett volna berúgnia a győzelmet jelentő mezőnygólt, azonban a Redskins edzője, Joe Gibbs kétszer egymás után idő kért, ez pedig 15 yardos büntetést jelentett, 36 yardról pedig Lindellnek sokkal könnyebb dolga volt. A Bills az utolsó másodpercekben nyerte meg 17-16-ra a találkozót.

Forrás: EPA

A washingtoni drukkerek megemlékeztek Sean Taylorról

A New York Jets mindössze a harmadik győzelmét aratta a szezon során, ellenfelük a még mindig győzelem nélkül álló Miami volt, mely immáron a harmadik irányítóval próbálkozott, újfent sikertelenül. John Beck három interceptiont csinált, a Dolphins összesen ötször adta el a labdát, és emellett még rosszul is játszott, úgyhogy esélye sem volt a Jets ellen.

Thomas Jones első TD-jét futotta az idényben, mellette Leon Washington futott kettőt, Kellen Clemens pedig adott egy TD-passzt, és ez sok volt a Miaminak. A hazai csapattól mindössze a hat sack az, ami említésre méltó, illetve negatívumként az is, hogy a 2001-es Lions óta ő az első csapat, mely 0-12-es mérleggel nyitott. A Jets könnyedén nyert 40-13-ra.

A San Diego és a Kansas City rangadóját a Chargers nyerte, méghozzá meggyőző játékkal, így sikerült visszavágni a negyedik fordulóbeli vereségért. A Kansas City négy labdát vesztett el, de nem emiatt nem tudott nyerni. LaDainian Tomlinson 177 yardot és két TD-t szerzett, ellensúlyozva Philip Rivers gyengébb teljesítményét.

A Chargers védelme hét sacket gyűjtött be, ebből három Shawne Merriman nevéhez fűződik. A Chiefs elkapói közül ismét csak Tony Gonzálezt lehetett észrevenni, a tight end 10 elkapásból 140 yardot gyűjtött. Mégsem övé lett a hazaiak egyetlen TD-elkapása, hanem egy védőé, Jared Allené. A trükkös játék azonban nem fordította meg a meccset, a San Diego 24-10-re győzött.

Az Indianapolis és a Jacksonville találkozóján az első félidő alapján a Colts magabiztos győzelmét lehetett sejteni, a végére azonban David Garrard és a Jaguars megnehezítette Peyton Manningék dolgát. A Coltsból ismételten hiányzott Marvin Harrison, ám Reggie Wayne tökéletesen pótolta, 8 elkapással 158 yardot és egy TD-t szerzett.

Manning idén először passzolt négy TD-t. A Jacksonville a végére komolyan feljött, a földön 168-63 yard arányban verte a Coltsot, ráadásul tíz perccel többet is birtokolta a labdát, azonban ez is kevés volt a végén, részben azért, mert 2:47-tel a vége előtt nem próbálták meg az onside kicket. Az Indianapolis végül 28-25-re győzött, és már nem először izzadt meg idén.

A.J. Feeley, a Philadelphia irányítója a legutóbbi mérkőzésen parádézott a New England ellen, a Seahawks azonban nem sok okot adott neki az örömre, négyszer is sikerült megszerezni tőle a labdát, ebből háromszor Lofa Tatopunak. Bryan Westbrook nagyszerű punt visszahordása után az Eaglesnek mindössze 14 yard hiányzott a győztes touchdownhoz, Feeley passza azonban Tatopu kezében kötött ki, és ezzel zsinórban másodszor úszott el az Eagles második számú irányítóján a lehetséges győzelem. Shaun Alexander visszatért a Seattle-be, 65 yardot és egy TD-t gyűjtött. Az izgalmas hajrá végén a Seahawks örülhetett, hiszen 28-24-re diadalmaskodott.

Az Atlanta Falcons annak ellenére kapott ki a Ramstől, hogy nagyszerűen játszott. Igaz, a Sólymoknak volt három eladott labdájuk, de a két irányító, (Joey Harringtont Chris Redman váltotta) és Jerious Norwood mindent megtett a győzelemért. A St. Louisnál Marc Bulger helyett Gus Frerotte kezdett, 311 yard, 3 TD és két interception volt a mérlege. 21-16-os Rams-vezetésnél a negyedik negyedben még volt esélye a Falconsnak, ám O.J. Atogwe labdaszerzése, majd az azt követő 50 yardos Steven Jackson TD-futás végleg eldöntötte a találkozót, amit a Rams nyert 28-16-ra.

Rex Grossman az elmúlt hetekhez képest talán most játszott a legjobban, ám a Giants fantasztikus hajrája miatt így is kikapott a Bears. Grossman 296 yarddal és egy TD-vel zárta a meccset, viszont a Chicagónak nem volt rendes futójátéka, mindössze 68 yardot szereztek a földön a Medvék. Nem így a New York, amelyben a Brandan Jacobsot pótló Derrick Ward 154 yardot futott, valamint elért egy TD-t, csakúgy, mint Reuben Droughns.

Forrás: EPA

Rex Grossman jól játszott, de néha kénytelen volt megismerkedni a gyeppel, hála a Giants-védőknek

Eli Manningnek nem ment a játék az első félidőben, két negyed alatt mindössze 54 yardot passzolt, a végén mégis ő lett a főszereplő, 77 yardos drive-on vezette végig csapatát, megszerezve a győzelmet. A Giants védelme hat sacket csinált, míg a Bearsnél Adewale Ogunleye kétszer is kiütötte Ward kezéből a labdát. A New York 7-16-ról fordítva, 21-16-ra győzött.

Az Oakland Raidersnél bemutatkozott JaMarcus Russell, minden idők legdrágábban szerződtetett újonca, de mégsem ő, hanem Josh McCown, no meg Justin Fargas volt az, akiknek a győzelmet köszönheti a Raiders. Az Oakland végig uralta a találkozót, a védelem Jay Cutler két eladott labdája mellett még két fumble-t is szerzett, a támadók pedig, főleg a már említett Fargas 146 yardjának köszönhetően könnyedén haladtak előre.

Ennek köszönhetően 10 perccel volt többet náluk a labda, és ez döntő fontosságú volt. Russell hét kísérletből négyet teljesített sikeresen, összesen 56 yardra futotta neki. A Raiders végül 34-20-ra nyert úgy, hogy az első negyed után már nem volt esélye a Broncosnak.

A Tampa Bay Jeff Garciat nélkülözve Luke McCownnal kezdett, aki nagyszerű játékkal győzelemre vezette a Buccaneerst a Saints ellen. Természetesen Earnest Graham 100 yard fölötti futójátéka nem jött rosszul a végén. A Tampa 220 yarddal szerzett többet ellenfelénél, de csak négy ponttal tudott győzni, ami a New Orleans erejét mutatja. A Saintsnél elsősorban a futójáték hiányzott, Reggie Bush csupán 64 yardig jutott.

A 25 percnyi labdabirtoklás sem segített a Szenteknek, akik az utolsó percig vezetésre álltak. Közel négy perccel a vége előtt McCownt sackelte a New Orleans, így 23-20-as állásról kezdődött a hajrá, ám Bush a saját térfelén elvesztette a labdát, és ez a mérkőzésbe került a hazaiaknak. A Tampa a hatalmas fölény ellenére alig tudta megnyerni 27-23-ra a találkozót.

Az Arizona Cardinals kihasználta, hogy a Cleveland négy labdát is eladott, melyből a elsőt Roderick Hood 71 yardról vitte vissza az endzone-ba. Ezek után Derel Anderson összekapta magát, ám 304 passzolt yardja nem tudta ellensúlyozni csapata, és önmaga hibáit. A Cardinals, végig őrizve az előnyt, a futójátékban bízott, Edgerrin James 114 yarddal zárta a meccset. A Cleveland a harmadik negyed végére három pontra dolgozta le a hátrányát, az utolsó játékrészben azonban már nem tudott jobban rákapcsolni, és a Cardinals két Neil Rackers-mezőnygóllal bebiztosította a győzelmet. A vége 27-21.

A Steelers annak ellenére nyert, hogy négy labdát vesztett - Ben Roethlisberger dobott két interceptiont, illetve Willie Parker csinált két fumble-t. A Pittsburgh védelme nagyszerűen fogta meg a Bengals minden próbálkozását, a vendégek az első negyed után szinte alig tudtak előrehaladni, a harmadik negyedben szerzett mezőnygól is a védelemnek köszönhető, hiszen ők szerezték meg nagyszerű helyen a labdát. Roethlisberger a két eladott labda mellett passzolt két TD-t és futott is egyet, így nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy csapata továbbra is veretlen maradjon hazai pályán. A Steelers 24-10-re győzött.

eredmények:
Dallas Cowboys - Green Bay Packers 37-27
Tennesse Titans - Houston Texans 28-20
Minnesota Vikings - Detroit Lions 42-10
Carolina Panthers - san Francisco 49ers 31-14
washington Redskins - Buffalo Bills 16-17
Miami Dolphins - New York Jets 13-40
Kansas City Chiefs - San Diego Chargers 10-24
Indianapolis Colts - Jacksonville Jaguars 28-25
Philadelphia Eagles - Seattle Seahawks 24-28
St. Louis Rams - Atlanta Falcons 28-16
Chicago Bears - New York Giants 16-21
Oakland Raiders - Denver Broncos 34-20
New Orleans Saints - Tampa Bay Buccaneers 23-27
Arizona Cardinals - Cleveland Browns 27-21
Pittsburgh Steelers - Cincinnati Bengals 24-10