Vágólapra másolva!
Az elmúlt hétvégén történelmet írt az NFL, hiszen lejátszották a liga első olyan alapszakaszbeli mérkőzését, melyet Észak-Amerikán kívül rendeztek. A londoni Wembley-stadionban a  New York Giants és a Miami Dolphins csapott össze. A Chargers a San Diego-i erdőtűz ellenére otthon léphetett pályára, a Colts és a Patriots pedig továbbra is veretlen maradt, de már csak egy hétig, mert legközelebb összeméri erejét a két hibátlan.

A New Orleans nagyszerű feltámadást produkál, a Szentek négy vereséggel kezdték az idényt, utána azonban három győzelmet szereztek, és ha hasonló módon folytatják a szezont, akkor még a rájátszásban is reménykedhetnek.

Drew Breesék most a 49ersen léptek túl, méghozzá nagyon simán. A San Franciscón az sem segített, hogy Alex Smith visszatért a játékba. Brees 336 yarddal és négy TD-passzal vette ki a részét a 31-10-es győzelemből.

A Washington Redskins nem volt könnyű helyzetben, hiszen idegenben lépett pályára a Patriots ellen, de az 52-7-es New England-győzelem azért meglepő volt. A Redskins játékosai nagyon gyengén teljesítettek, a támadósor az egész mérkőzésen összesen két valamire való támadássorozatot (drive) hozott össze, ezen kívül csak a labda eladásában jeleskedett.

A túloldalon ellenben minden összejött, Tom Brady remeklése mellé most egy védőjátékos, Mike Vrabel is fel tudott nőni, aki háromszor vitte földre (sack) a Washington irányítóját, háromszor kényszerített ki labdavesztést (fumble), ráadásul pályafutása tizedik elkapásából tizedik touchdownját hozta össze, ami egészen pazar mutató.

Forrás: EPA

Tom Brady (balra) továbbra is szenzációs formában van: a Redskins ellen három TD-passzt osztott ki, és kétszer ő futott be a célterületre a labdával

A Buffalo és a Jets összecsapása két meglehetősen gyengén muzsikáló alakulat mérkőzése volt. A találkozón mindössze 16 pont született, mely nem a kiváló védelmeknek, sokkal inkább az erőtlen támadó egységeknek köszönhető. A mérkőzés az utolsó negyedig 3-3-as döntetlenre állt, majd a Bills 10 pontot gyűjtve megszerezte a győzelmet.

A Jacksonville és a Tampa Bay nagyon izgalmas csatát vívott egymással. A Jaguarsból hiányzott Garrard, a kezdő irányító, ám ezt feledtetni tudta a futójáték, valamint a védelem által szerzett három labda. Jeff Garcia hiába passzolt 267 yardot, a három eladott labdája (interception) megint egy győzelmébe került a Buccaneersnek. A Jaguárok 170 yarddal szereztek kevesebbet, mint ellenfelük, mégis nyerni tudtak 24-23-ra.

Forrás: EPA

Jeff Garciának (fehérben) meggyűlt a baja a Jacksonville védelmével

San Diegóban a hét közben a Chargersnek is meggyűlt a baja a környéken tomboló erdőtűzzel, kénytelenek voltak a heti edzéseiket Arizonában megtartani, és az is kérdéses volt, hogy egyáltalán megrendezhetik-e otthon a találkozót. Végül aztán a megszokott stadionban fogadhatták a Houston Texans alakulatát, és a Chargers lényegében egy félidő alatt eldöntötte a találkozót, hiszen mind a 35 pontot már az első két negyedben megszerezte.

Philip Rivers három TD-passzt osztott ki, Antonio Cromartie pedig mindkét interceptionjéből TD-t ért el. Összeségében a Chargers öt labdát szerzett, és remek játékkal múlta fölül 35-10-re a Texans csapatát.

A Titans és a Raiders összecsapása nem az irányítók meccse volt. A sérülésből visszatért Vince Young mindössze 42 yardott passzolt, míg a túloldalon Dante Culpepper 167 yardja sem valami kiemelkedő adat. A Tennessee azonban jobban futott, LenDale White 133 yardig jutott, valamint a védelem szerzett két labdát, és ez most győzelmet ért az Oakland ellen. A Titans 13-9-re nyert.

A Colts, ahogy a Patriots is, már a jövő heti szuperrangadóra melegített, edzőpartnere pedig a Panthers csapata volt. Peyton Manningnek ismét nélkülöznie kellett Harrisont az elkapók közül, azonban Reggie Wayne remekül helyettesített, hét elkapásból 168 yardot ért el.

Forrás: EPA

Joseph Addai két touchdown után ünnepelhetett

A Panthersnek esélye sem volt a nagyszerű játékot bemutató Colts ellen, ráadásul még az is nehezítette a hazaiak dolgát, hogy Vinny Testaverde-et sérülés miatt le kellett cserélni. Az Indianapolis magabiztosan nyert 31-7-re, és készülhet a New England elleni hazai mérkőzésre, a veretlenek csatájára.

A St. Louis Rams pocsékul kezdte az idei szezont, azonban az első negyedben felcsillant a remény, hogy talán végre győzhetnek a Kosok. Hamar elhúztak 14-0-ra, azonban itt megállt a tudomány, az álmosan kezdő Browns felébredt, és átvette az irányítást. A Cleveland megfordította az állást, majd bebiztosította a vezetést, és végül 27-20-ra nyert, a Rams pedig történelme során a legrosszabb mutatóval áll nyolc forduló után, hiszen még mindig nyeretlen.

Az Eaglesnél Donovan McNabb jó napot fogott ki, 333 yardja nagy segítséget nyújtott a Vikings legyőzéséhez. A Vikingek 120 yarddal gyűjtöttek kevesebbet, mint ellenfelük, így a 23-16-os vendéggyőzelem mindenképpen megérdemelt volt.

A forduló történelmi jelentőségű találkozóját a Giants és a Dolphins játszotta Londonban. Ez volt az NFL első alapszakaszbeli mérkőzése, melyet Észak-Amerikán kívül rendeztek. A Wembley-stadionban összegyűlt közönség a végére szorossá váló összecsapást láthatott. Az első félidőben a Giants 13 pontot gyűjtött, majd itt meg is állt, a folytatásban nem sikerült pontot szereznie, míg a Dolphins az első félidőben volt eredménytelen, míg a másodikban egy TD-vel és egy mezőnygóllal szépített.

Forrás: EPA

Eli Manning a tévéseket sem kímélte

A Miami nem tudta tartani Brandon Jacobsot, aki 131 yardot futott, viszont Eli Manning nem volt jó formában, mindössze 59 passzolt yarddal zárta a találkozót. A 13-10-es Giants győzelem azt jelenti, hogy a Dolphins továbbra is nyeretlen.

A Steelers ismét erődemonstrácót tartott, melyet most a Bengals bánt. Ben Roethlisberger mellett Willie Parker is nagyszerűen játszott, míg Carson Palmer nem bírt a Steelers védelmével. A Bengals támadósorából nagyon hiányzik továbbra is Rudi Johnson. A Pittsburgh már az első félidőben eldöntötte a találkozót, melyet végül 24-13-ra nyert meg.

A Chicago hatalmas meglepetésre alulmaradt a Lionsszal szemben. A Detroitnál Jon Kitna mellett a futó Kevin Jones is jól teljesített, de természetesen a védelem által megszerzett négy interception is nagy segítség volt a győzelemben. A Chicagonál Brian Griese nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, sőt, talán még gyengébben játszik, mint a sokat kritizált Rex Grossman. A Lions 16-7-re nyert a Bears ellen, de ez a 16 pont nagyon kevés ahhoz képest, hogy összességében 365 yardot tettek meg a mérkőzés során.