Vágólapra másolva!
Október 12-e és 14-e között immár huszadik alkalommal rendezik meg Kaposváron a díjlovagló Világkupa magyarországi fordulóját. Szeptember utolsó hetéig 15 nemzet csaknem 80 sportolója jelezte részvételi szándékát, és az előnevezések alapján borítékolható, hogy idén is színvonalas, izgalmas küzdelem végén dől el a végső helyezések sorsa.

A kaposvári Lovas Akadémián rendezendő viadalra az elmúlt évekhez hasonlóan világsztárokat várnak a szervezők. Erős csapattal érkeznek a világ élmezőnyébe tartozó németek, osztrákok, svájciak és több neves ukrán lovas is szerencsét próbál hazánkban. Újdonság, hogy egy japán és egy kínai lovast is vendégül láthatunk majd. Nem véletlen, hogy a kaposvári viadal ennyire népszerű: 1988 óta minden évben eljön hozzánk a szakág krémje, és igen jó a híre a magyar Vk-fordulónak. Természetesen a külföldi indulók mellett szinte a teljes magyar élvonal is képviselteti magát a háromnapos viadalon. A magyar bajnok Ács Róbert és Dallos Zsófia, valamint a többi válogatott sportoló is szeretné felmérni, mire elég a tudása ebben a mezőnyben.

A nagy indulói létszám miatt várhatóan most is reggeltől késő estig tart majd a napi program, a versenyzőkre pedig a már megszokott számok várnak. Az utánpótlás is bizonyíthat: idén ismét rendeznek junior nemzetközi egyéni és csapatversenyt a Világkupa-forduló keretein belül. A remények szerint a szombat délutáni Nagydíj és a vasárnap délutáni, immár Világkupa-pontkért menő zenés kűr tartogatja majd a legtöbb izgalmat.

"A díjlovagló Világkupa magyarországi fordulójának már komoly múltja van, és nagy öröm, hogy sok a visszajáró vendég hozzánk. Az elmúlt húsz évben körülbelül 200 lovas és csaknem ezer ló fordult meg nálunk, a közönség pedig mintegy 130 startot láthatott. Kiosztottunk mintegy 130 millió forint pénzdíjat, és számos más ajándékot is. Remélem, a jubileumi rendezvény méltó lesz a korábbiakhoz" - mondta el dr. Hafner József rendezvény-igazgató.

"Az idei év nem csak a nagy versenyekről, hanem a sikeres beruházásokról is szólt. Befejeződött az istálló-rekonstrukció, átadtuk az ország legmodernebb szabadtéri ugrópályáját, néhány hete pedig elkészült Európa egyik legszebb military-tereppályája. Itt szeptemberben már egycsillagos nemzetközi viadalt is rendeztünk, jövőre pedig valószínűleg mi adhatunk otthont a szakág országos bajnokságának. A további terveink között szerepel, hogy elnyerjük a 2009-es díjlovagló ifjúsági Európa-bajnokság és a lovastorna-világbajnokság rendezési jogát" - tájékoztatott dr. Seregi János, a Lovas Akadémia igazgatója.

A most következő nagy feladat azonban a hétvégi díjlovagló Világkupa-forduló sikeres megrendezése. A Lovas Akadémia már várja a népes mezőny tagjait, minden kész a startra. Az érdeklődők számára belépés idén is ingyenes lesz. Az összdíjazás 3 millió forint, de az igazi szenzáció az, hogy a záró szám győztese egy vadonatúj Ford Fusion személygépkocsit is hazavihet. A nagysikerű augusztusi lovastorna Európa-bajnoksághoz hasonlóan lesz kivetítő, a programot pedig egy lovas kaszkadőr bemutató, illetve Sasvári Sándor és csapata szombat esti lovas musicalje teszi teljessé.

A hétvége programja
péntek:
8.00: Junior csapatverseny
11.00: Szent György Díj
15.00: Intermediaire II. feladat

Szombat:
8.00: Junior egyéni verseny
11.00: Intermediaire I. feladat
15.00: Nagydíj

Vasárnap:
7.30: Junior zenés kűr
10.00: Intermediaire I. zenés kűr
13.00: Nagydíj speciál
16.00: Nagydíj zenés kűr - világkupa-minősítő