Vágólapra másolva!

A haláleset csorbát ejtett a szumósport hírnevén

Kizárta soraiból a Japán Szumó Szövetség a rejtélyes körülmények között elhunyt 17 éves Tokitazan egyesületének vezetőjét, Tokicukazét.

Mindezt a szövetség elnöke, Kitanoumi jelentette be az egyesületek vezetőivel tartott megbeszélése utáni sajtótájékoztatón, mondván: az eset "hatalmas botrányt okozott, ami miatt súlyosan sérült a szumó jó hírneve".

A klubban edző idősebb szumósokat azzal vádolják, hogy mesterük utasítására júniusban durván megverték Tokitazant, aki még aznap meghalt. A szövetség akkori közleménye szerint a fiúval szívelégtelenség végzett.

Tokicukaze azonban később bevallotta, hogy saját kezűleg is bántalmazta a szerencsétlenül járt tanulót: egy sörösüveget vert szét a fején. Az incidensről a sajtóban megjelenő egyéb információkat viszont hamisnak nevezte, de közelebbit nem mondott újságíróknak nyilatkozva.