Vágólapra másolva!
A felkészülés közben az egyik versenyző lábát törte, a másik pedig tavaly éppen Bangkokban a szilveszteri terrortámadás sérültje lett. A csapat - amelyben hárman is vannak azok közül, akik hajszállal maradtak le a 2004-es athéni olimpiáról - azonban minden nehézség dacára, a lehetetlent nem ismerve összeállt, és ott lesz a szerdán megkezdődött bangkoki Universiadén. Mégpedig a ritmikus gimnasztikázók versenyein, a kéziszercsapatok között, hiszen öt lányról van szó.

A Magyar Torna Szövetség ritmikus gimnasztika szakágának döntése alapján az Universiadén a Vuelta Sportegyesület versenyzői képviselik a magyar színeket. A csapat tagjai valamennyien rutinos versenyzők, akik már számos világversenyen vettek részt, komoly sikereket érve el.

Farkas Aliz, Mórocz Eszter és Polner Mária tagja volt a 2003-as budapesti vb-n 11. helyezett csapatunknak, amely éppen csak lemaradt a 2004-es olimpiáról: Athénba az első tíz együttes mehetett... Mórocz, Polner, valamint Molnár Katalin együtt az 1999-es Eb-n hatodik volt, Lunczer Erzsébet pedig a 2001-es Eb-n 9. helyezett együttest erősítette.

"Tavaly nyáron jött az ötlet, hogy álljunk össze az Universiadéra. Augusztusban eldöntöttük, hogy megpróbálunk kijutni Bangkokba, és decemberben itthon már versenyen is indultunk. Igaz, hogy a három év kihagyás nem kevés, de az alapvető mozgáskultúránk megmaradt, és a sok év balett sem múlt el nyomtalanul. S egyébként is, a budapesti vb után még legalább másfél évet balettoztunk, voltak fellépéseink is, például a gyulai Várnapokon" - mondja Mórocz Eszter, akinek az sem vette el a kedvét a visszatéréstől, hogy márciusban az egyik edzésen eltört a bal lábfeje, egy hétig fekvőgipszbe kényszerült, és utána jött a járógipsz. Április elején viszont már ott volt az edzőtáborban.

A Ladányi Beatrix irányításával készülő kis csapatból - amelyben nincs tartalék, hiszen egyszerre öten vannak a szőnyegen, öt kötéllel, illetve három karikával és két pár buzogánnyal - Farkas Aliz is pórul járt. Ő tavaly év végén már járt Bangkokban, és egyike volt a szilveszteri terrortámadás sérültjeinek, a lábán találta el egy repesz. Így ő is kénytelen volt kis kényszerpihenőt tartani.

Az utolsó hetek szerencsére már problémáktól mentesen teltek, gondot csak az okozhatott, hogy az Universiadéra az utazási költséget, ami személyenként háromszázezer forintra rúg, mindenkinek magának kellett előteremtenie. "Leginkább anyukám segített, de szerencsére az egyetemen kapok ösztöndíjat, és egyszeri sportösztöndíjat is igényelhettem" - árulja el a 21 éves Mórocz Eszter, aki harmadéves az Eötvös Loránd Tudomány Egyetem informatikai karán, a programtervező matematikus szakon.

Forrás: [origo]

A csapat a múlt héten megkapta a piros-fehér-zöld színű, címeres melegítőt, rajta a Hungary felirattal, s ez már nagy kincs, hiszen a lányoknak ilyen szerelésük akkor sem volt, amikor a ritmikus gimnasztikai világbajnokságon képviselték a magyar színeket.

A csapat egyébként minden hazai versenyen dobogón állt, a felnőtt magyar bajnokság első fordulójában győzött, és a szakmabeliek szerint az Universiadén is érmet szerezhet. Amennyiben így lesz, aligha kétséges, hogy a lányok komolyan gondolják: szó sincs arról, hogy Bangkokban véget érne a nagy kaland; ott lesznek a 2009-es Universiadén is.