Vágólapra másolva!

Taroltak a vébén a finn szaunázók

Kettős finn sikerrel zárult a szaunázók finnországi világbajnoksága. A Heinola városban már kilencedik alkalommal megrendezett viadalon a hétvégén megvédte világbajnoki címét a háromszoros győztes finn Timo Kaukonen, aki 12 perc 26 másodpercen át üldögélt a 130 Celsius fokos hőségben.

A második helyen honfitársa, Markku Mustonen végzett 12 perc 23 másodperccel. Az ezer tó és még több szauna országának szülötte a női győztes, Leena Kautianen is, aki 10 perc 31 másodpercig bírta.

A 71 versenyző közül többen megjegyezték, hogy a legnagyobb kihívás nem is a meleg volt, hanem a pára. Az automata öntözőrendszer félpercenként locsolta vízzel a szaunakályhát, és ugyancsak félpercenként emelték a kamra hőmérsékletét. A selejtezőfutamok 110 Celsius fokról indultak.

Nézők ezrei próbálták követni a színházi pódiumon felépített szauna átlátszó műanyag falán keresztül a nagy párában zajló eseményeket. A szigorú versenyszabályok szerint a résztvevőknek térdre tett könyökkel, enyhén előrehajolva, felszegett fejjel kellett ülniük. Nem állhattak fel és az izzadságot sem törölhették le magukról. A korántsem veszélytelen bajnokságon csak orvosi engedéllyel lehetett indulni. Idén mindenki épségben túlélte a forróságot, de a korábbi versenyeken többször előfordult, hogy égési sérülésekkel kellett kezelni versenyzőket.

A mezőnyben túlsúlyban voltak a finnek és más észak-európai nemzetek versenyzői, de indultak amerikai, kínai és koreai szaunázók is, és szauna nélkül is éppen elég meleg országokból, például Marokkóból, Egyiptomból és Ausztráliából is érkezetek Heinolába izzadni.

A Tagesspiegel című berlini lap szerint egyébként terjednek bizonyos mendemondák - különösen a leszerepelt német szaunaválogatott háza táján -, hogy a finnek "doppingolnak," krémekkel és hűtőhatású zselékkel kenegetik magukat verseny előtt. Arról azonban nem szólnak a hírek, hogy ez szabályellenes volna.