Vágólapra másolva!

Magyar búvárok keveredtek doppinggyanúba

Széleskörű nyomozást kezdtek a dél-olaszországi Puglia régió igazságügyi szervei, miután fény derült arra, hogy a Bariban rendezett Búvár Világjátékok több résztvevője tiltott ajzószereket igyekezett a verseny helyszínére csempészni. Az ellenőrzésben a magyar csapat is érintett volt, a szövetség elnöke azonban cáfolja, hogy tiltott szereket találtak volna náluk.

Az ANSA olasz hírügynökség beszámolója szerint magyarok mellett dél-koreai, ukrán, litván és dán sportolókat, összesen 17-et gyanúsítanak azzal, hogy tiltott szerekkel utazott a sporteseményre.

"Egyszerűen felháborító, ami a repülőtéren, az érkezésünkkor történt" - mondta Nyíri Iván, a hazai szövetség elnöke. "A vám és a pénzügyi rendőrség képviselői a versenyzőknél lévő minden gyógyszert, táplálék-kiegészítőt és vitamint elvettek az olasz gyógyszerimportra vonatkozó törvényre hivatkozva. Amikor azt mondtuk, hogy személyes használatra hoztuk őket és azt sem vagyunk hajlandók aláírni a jegyzőkönyvben, hogy a készítmények el voltak rejtve a csomagban, négy sportolónak visszaadták a gyógyszereket - fájdalomcsillapítókat, gyulladáscsökkentőket, bőrgomba elleni szereket -, a másik öt versenyzőnek azonban továbbra sem. Másnap visszamentem az itthonról beszerzett orvosi igazolással, de akkor már azt mondták: az elvett szereket továbbküldték a bíróságra, így nem tudtuk visszaszerezni azokat. A jegyzőkönyvbe vett szerek egyike sem tiltott, így nincs mitől tartanunk."

Achille Ferrero, a Búvár Világszövetség (CMAS) elnöke is igyekezett tisztára mosni a sportolókat, mondván, hogy a szövetség megszigorította a vizsgálatokat, és a verseny alatt egyik versenyzőnél sem mutattak ki doppinghasználatot, több elkobzott szer csupáncsak táplálék-kiegészítő készítmény.

A magyar színeket 12 uszonyos és búvárúszó, illetve nyolc tájékozódási búvárúszó képviselte az olaszországi eseményen, a küldöttség két arany-, hat ezüst- és négy bronzéremmel, valamint tíz országos csúccsal zárta szereplését a Világjátékokon.

A több mint 900 résztevővel megrendezett eseményen hat világcsúcs született.