Vágólapra másolva!
A Varga Tamás, Hirling Zsolt  könnyűsúlyú kétpár bejutott az A döntőbe, azaz a legjobb hat közé az evezősök idei utolsó Világkupa-versenyén, Luzernben.

A viadal honlapjának tanúsága szerint a 2005-ben világbajnok magyar duó második lett középdöntős futamában, azaz magabiztosan kvalifikálta magát a végjátékra.

A másik középdöntős magyar egységnek, a Verőci Lídia, Kónya Alíz kétpárnak nem sikerült beverekednie magát a fináléba, szombaton csupán hatodikként ért célba, így vasárnap a B döntőben, vagyis a 7-12. helyért szállhat vízre.

A piros-fehér-zöld küldöttség többi tagja már szombaton befejezte szereplését a svájci Vk-viadalon: a kétszeres vb-győztes Haller Ákos, Pető Tibor normálsúlyú kétpár az első, Bencsik Gábor (egypár) a negyedik, Alliquander Anna (könnyűsúlyú egypár) pedig a hatodik lett a C-döntőben. Összesítésben így Hallerék a 13., Bencsik a 16., míg Alliquander a 18. helyen végzett.

Az A és B döntőket vasárnap rendezik.