Vágólapra másolva!
Ugyan messze elmarad egyelőre a labdarúgás nézőszámaitól, de a meccsenkénti 11 ezres nézőszámmal már az új szezon első fordulójában rekordot állított fel a Heineken-kupa, az európai rögbi legrangosabb klubsorozata. A csúcsmeccs a címvédő London Wasps és a 2006-os győztes ír Munster összecsapása volt, amit 21 506-an néztek a helyszínen, és amely drámai feszültségben, 24-23-as hazai sikerrel ért véget.

Összesen 129 ezer néző ment ki a brit-szigeteki, franciaországi és itáliai rögbi-stadionokba, hogy csapatának szurkoljon, és ez nyitófordulós csúcsnak számít, miközben csupán nyolcezerrel marad el, a tavaly regisztrált legmagasabb nézőszámtól, amit valaha csoportfordulóban összehoztak Európa legjobb rögbisei (és még magasabb lehetett volna, ha nem hazai pályán játszik az olasz Viadana, amelynek összesen háromezren férnek el a stadionjában). A világ legdinamikusabban fejlődő sportja körülbelül a futball 1960-as szintjén jár látogatottságban, és a rögbiklubok egyre-másra vesznek bérbe focipályákat, lecserélve kinőtt stadionjaikat, a Wasps-Munster meccset például a Coventry City stadionjában játszották.

Az 5. négyest amúgy halálcsoportnak becézik, hiszen a londoni és dublini nagyágyúk mellett a francia bajnokságban második Clermont-Auvergne és a walesi óriás Llanelli Scarlets szerepel. Az utóbbiak összecsapásán döbbenetes különbségű hazai győzelem született, a hazaiak hét célt vittek (közte a csapatkapitány Aurelien Rougerie mesterhármasával), és erejükről mindent elmond, hogy egy világbajnok a cserék között várt bevetésre: nem is akármilyen, hiszen John Smit a vb-győztes Dél-Afrika kapitánya volt! A forduló egyik legjobb meccsén a Scarlets kiválóan játszott, de az első félórában bekapott három cél után visszamászni túl nagy falatnak bizonyult. Az angliai derbi még intenzívebb és technikásabb rögbit hozott, és a címvédőnek háromszor kellett fordítania a sikerhez. A Munster javát két cél és Ronan O'Gara hibátlan rúgóteljesítménye (két jutalom- és három büntetőgól) szolgálta, és négy perccel a második félidő kezdete után a vendégek tízpontos vezetéssel álltak. A Darazsakat csodás ifjú tehetségük, Danny Cipriani büntetői tartották őket versenyben, és amikor a vendégek emberhátrányba kerültek, hirtelen fordult a kocka, Tom Voyce passzából George Skivington megszerezte a győztes célt.

Heineken-kupa 1. forduló, eredmények

P1

Perpignan

23-19

Dragons

10 250

P1

L. Irish

42-9

Treviso

6 771

P2

Ulster

14-32

Gloucester

13 000

P2

Ospreys

22-15

Bourgoin

9 704

P3

S. Francais

37-17

Harlequins

12 000

P3

Cardiff

34-18

Bristol

13 000

P4

Viadana

11-19

Biarritz

2 920

P4

Saracens

33-31

Glasgow

7 012

P5

Wasps

24-23

Munster

21 506

P5

Clermont

48-21

Llanelli

13 000

P6

Leinster

22-9

Leicester

18 500

P6

Edinburgh

15-19

Toulouse

3 393

A csoportok, a hazai csapat, az eredmény, majd a vendégcsapat után a nézőszám található a táblázatban.

A nyitómeccsen a Newport Gwent Dragons a hajrában egy céllal behozott egy vesztesbonuszt (ez 7 ponton belüli vereségért jár), de a Perpignan azért hozta a kötelezőt. Az egy év kihagyás után visszatérő Sárkányok egyébként is lehetetlen misszión voltak, hiszen a Stade Aime Giralt a legutóbbi 22 európaikupa-meccsből 20 alkalommal nem sikerült bevenni. Az 1. csoport másik meccsén a London Irish lemosta az olasz Benetton Trevisót - az itáliai klubok egyelőre nem számítanak méltó versenytársnak a rögbi BL-ben.

A nyitónapi szuperderbit Belfastban játszották, ahol az idén angol bajnoki és európai kupagyőzelemre készülő Gloucester 30 perc alatt vitt 5 célt, hogy a hazai Ulster kénytelen legyen a meccs után kirúgni az edzőjét: az írek pályáján 2001 óta nem nyert angol csapat, miközben a szezont nyolc meccsből öt vereséggel kezdte az Ulster. A szintén igen keménynek ígérkező csoport másik meccsén a walesi Ospreys fogcsikorgatva nyert a francia Bourgoin ellen Swanseaben, nem túl sok magabiztosságot gyűjtve a most pénteki, Gloucester elleni rangadóra. A Gavin Henson és James Hook vezette walesi gárdát ugyancsak esélyesnek tartják a végső sikerre, de ehhez minimum legjobb másodiknak kell lenniük, hiszen a hat csoportból csak nyolc csapat megy tovább. A franciák a szoros eredmény ellenére csalódást okoztak, hiszen minden pontjukat büntetőgólból szerezték.

Bezzeg a Stade Francais! Úgy nyert a párizsi gárda 37-17-re a londoni Harlequins ellen, hogy a vb-bronzérmes argentin sztárjai, Juan Martin Hernandez, Ignacio Corleto és Rodrigo Roncero még nem állt csatasorba. Négyszer jutottak az ellenfél háta mögé, így még célbonuszt is gyűjtöttek. A tavalyi szezont csúfosan a csoportkörrel záró francia sztárgárda 15 meccs óta veretlen, és a csoportbeli riválisai közül egyedül a Cardiff Blues tűnik veszélyesnek - ők is csak Walesben, ahol bonuszos győzelmet arattak a Bristol ellen. Az angolok jól kezdték a meccset, de magas fogásért emberhátrányba kerültek a 60. percben, és a Kelta Liga élcsapata három célt szerzett a tíz percnyi fór alatt.

Az aprócska Viadana nehéz leckét adott a gigantikus Biarritznak, de végül épp csak lemaradtak a vesztesbonuszról. Dimitri Yachvili csapata töprenghet, hogy vajon mit kezd majd a Saracensszel, mert csupán egyetlen célocskát sikerült szerezniük Olaszországban. Persze a londoniak sem lehetnek nyugodtak, hiszen a Glasgow Warriors váratlanul nehézzé tette a hajrát két céllal. A Saracens viszont legalább vitt négy célt, így vezeti a csoportot a szombat esti leszámolás előtt, amikor a francia üdülővárosban kell bizonyítaniuk.

A forduló legnagyobb meglepetésére Dublinban került sor, ahol a vb-formáját átmentő Felipe Contepomi vezetésével a Leinster legyőzte a kétszeres kupagyőztes, legutóbb döntőt játszó Leicestert, amelynek ráadásul ez volt az első meccse az argentinok volt szövetségi kapitánya, Marcelo Loffreda keze alatt. A vb-3. Pumák csapatkapitánya, Contepomi azonban hat büntetőgóllal és egy célpasszal elrontotta a mester bemutatkozását a Tigriseknél. A dolognak nyilván lesz folytatása még tavasszal Leicesterben, de mostantól borulhat a csoport, hiszen a másik meccsen Európa legszebben dekorált csapata, a Toulouse mindössze egy csúnya négypontos sikerrel mehetett haza a kvartett leggyengébbjének számító Edinburgh otthonából. A francia szupersztár Jean-Baptiste Elissalde a feszült meccsen nem bírt magával, amiért sárga lappal tíz percet pihenhetett is, ráadásul a skótok a célokat tekintve 2-1-re "győztek" is, így Toulouse-ban lesz pár álmatlan éjszaka az igazi rangadók előtt, melyek sora most vasárnap, az írek ellen kezdődik.