Vágólapra másolva!
Visszahívták Kínába a májusban kiutasított francia "pókembert", hogy segítségével fellendítsék a festői Tianmen-hegy idegenforgalmát. Alain Robert azzal vívott ki magának hírnevet, hogy a világ legmagasabb épületeit megmászta már mindenféle biztosítás és segédeszköz nélkül, csupán "macskaügyességét" használva.

Idén májusban szokásos pókember-jelmezébe öltözve a 88 emeletes sanghaji Csin Mao-torony tetejére jutott fel. A helyszínről egyenesen a börtönbe vitték, s bár hamarosan szabadlábra került, öt évre kiutasították az országból a kínai hatóságok.

A Shanghai Daily jelentése szerint azonban a Hunan tartományban fekvő Tianmen-hegy helyi hatósága mit sem sejtve a kiutasításról, meghívta a 45 éves francia extrémsportolót, hogy ezúttal "megrendelésre", de persze a tőle megszokott vakmerő stílusban kapaszkodjon fel a hegy 1518 méter magas csúcsára. A szokatlan kezdeményezéssel az volt az illetékesek célja, hogy a Kína-szerte tévéközvetítéssel sugárzott mászással felhívják a turisták figyelmét a vidék természeti szépségeire.

A visszatérési engedély megszerzése persze nem ment simán: a szervezőknek hét különböző kínai kormányhivatalt kellett meggyőzniük a tiltó rendelkezés visszavonásának idegenforgalmi hasznáról.

Robert elmondta, hogy ha sikerül hivatalos küldetése, az egyike lesz azon kevés szereplésének, amely nem egy rendőrőrsön végződik. Eddig már több mint száz esetben tartóztatták le és bírságolták meg illegális épületmászásért a világ minden táján.

Legutóbb Moszkvában hergelte fel a rend őreit, amikor egy 242 méteres felhőkarcolóra kapaszkodott fel a közeli építkezésen dolgozó munkások elismerő biztatása közepette.