Vágólapra másolva!
A Super Bowl-győztes Indianapolis Colts győzelmével kezdődött a profi amerikaifutball-liga (NFL) idei szezonja, a három touchdown-passzt adó Peyton Manning vezérletével a címvédő 41-10-re elpáholta a New Orleanst.

Pedig sokan úgy gondolták, hogy a Colts meggyengült a nyáron, mivel négy védekező játékosa is távozott, ennek ellenére a védelem nagyon stabilan állt a lábán.

Elöl pedig Peyton Manning vezetésével a szokásos hatékonysággal dolgozott a támadóegység, igaz, az első félidő 10-10-zel zárult, miután Marvin Harrison touchdownjára, az éppen a Coltstól érkező Jason David válaszolt egy labdaszerzés (fumble) után, majd mindkét gárda rúgójátékosa sikeresen teljesített egy-egy mezőnygól-kísérletet.

A második félidőben már csak a Colts volt a pályán, a címvédő gyorsan eldöntötte a meccset, Manning 42 yardos átadása Harrisont találta meg, akit 2 yarddal a célterület előtt állítottak meg, innen pedig Joseph Addai könnyen begyalogolt a labdával, aztán ismét a Super Bowl legjobbjának választott irányító villant, 28 yardos passzával Reggie Wayne masírozott a célig.

A másik oldalon Drew Brees csak szenvedett, kétszer is eladta a labdát, és Reggie Bush sem bírt a védőkkel, 12 kísérletből mindössze 38 yardot tudott futni. A vége 41-10 lett az Indianapolisnak, amely ezzel üzent a többi favoritnak is, hogy idén is illik komolyan venni.

NFL, 1. forduló:
Indianapolis Colts - New Orleans Saints 41-10 (7-0, 3-10, 14-0, 17-0)