Vágólapra másolva!
Legjobb magyarként Csaba Edina a hatodik helyen végzett a budapesti női kard egyéni Grand Prix-versenyen. A világbajnoki erősségű mezőnyben az olimpiai ezüstérmes kínai Tan Hszüe győzött.

Szombaton reggel a Tornacsarnokban öt magyar versenyző kezdett a 64-es főtáblán, s közülük négyen sikerrel vették az első akadályt. Csaba Edina a japán Hisagét 15-9-re, Nagy Orsolya az ugyancsak japán Nakamurát 15-11-re, Várhelyi Anna a görög Vougioukát 15-8-ra, Benkó Réka az orosz Kormilicsinát 2-8-ról fordítva 15-12-re verte, Varga Dóra viszont 15-11-re kikapott a német Kubissától. A 16 közé pedig már csak Csaba verekedte be magát, miután 15-10-re nyert a koreai Li Sin Mi ellen is.

"Lehet, hogy kívülről úgy tűnt, könnyű dolgom volt, de erről szó sincs" - jegyezte meg a BSE vívónője, s szavait az is alátámasztja, hogy a verseny előtt a 20. volt a világranglistán (ezzel a legjobb magyar volt), a koreai lány pedig a 14.

A 32 között Nagy Orsolya pechesen kapott ki 15-14-re az olasz Biancótól: 14-14 után a mérkőzésvezető először úgy ítélt, hogy az ÚTE versenyzője adta a mindent eldöntő találatot, a Grand Prix-sorozatban most debütáló videozsűri döntése azonban az ellenfelének kedvezett.

"Szerintem az első ítélet volt a jó, de ez a lényegen nem változtat, kikaptam. Ezzel együtt nem vagyok nagyon elkeseredve, mert ez volt az idei első Világkupa-versenyem, s ehhez képest nem vívtam rosszul. Nekem egyébként is mindig kell két-három verseny, hogy formába lendüljek" - mondta el Nagy Orsolya.

Várhelyi Anna majd csak májusban lesz 16 éves, s a 130 fős mezőny legfiatalabb versenyzőjeként lépett pástra. "Szombaton úgy jöttem el a selejtezőbe, hogy vasárnap is vívni szeretnék, de ez azért mégiscsak egy álom volt. Örülök, hogy valóra vált!" - jegyezte meg a BVSC fiatalja, akit a 32 között a nála csupán egy évvel idősebb, de a világranglistán már 10. német Alexandra Bujdoso győzött le 15-4-re. A név nem véletlenül ismerős, az édesapa Bujdosó Imre, az 1988-as szöuli olimpián győztes magyar csapat tagja. A lánya azonban nem minket erősít...

A GEAC-ban vívó Benkó Réka is az új generáció tagja, ő sincs még 18 éves, és a tavalyi junior Eb ezüstérmese. "Olyan nincs, hogy lélekben feladjak egy asszót, akármekkora hátrányban is vagyok" - utalt a Kormilicsina elleni asszójára, amikor erről kérdeztük, s picit szomorú volt, miután a 32 között 15-12-re alulmaradt az olasz Vecchivel szemben. "12-11-re még én vezettem, de akkor elfogyott az ihlet, hogy mit kellene tenni" - vallotta be.

A mezőny erősségét jelzi, hogy sok esetben még a legjobbak is tanácstalanok voltak: a világranglista első három helyezettje - három amerikai vívónő -, az olimpiai bajnok Zagunis, a világbajnok Ward és az olimpiai bronzérmes Jacobson is kiesett a 16 között. Csaba Edina viszont bekerült a nyolcas döntőbe, harmadik asszójában 13-14-ről 15-14-re nyert az angol Bond-Williams ellen. "Ez izgalmas volt" - mondta, s még elárulta, nem nagyon örül annak, hogy - ezután már a Nemzeti Sportcsarnokban - az orosz Fedorkinával kell vívni az éremért.

Ám rossz előérzete ellenőre szenzációsan kezdett, "félidőben" 8-3-ra vezetett, majd a szünet után a kilencedik tust is ő adta. Ekkor azonban Fedorkina varázsütésre megtáltosodott, avagy más szemszögből nézve Csaba leblokkolt, mert az orosz lány 15-10-re fordított. "Ő képes volt váltani, amikor kellett, én viszont sajnos nem tudtam. Minden pillanatok alatt játszódott le, a kardvívás már csak ilyen... Tudom, hogy a hatodik hely nagyon jó eredmény, tavaly ezen a versenyen már a 64 között kiestem, így most sok világranglistás pontot nyertem. S elképzelhető, hogy a rangsorban már bekerültem az első tizenhat közé. Az utolsó asszóm miatt mégis nagyon bosszús vagyok" - árulta el Csaba Edina.

Az UniCredit Bank-kupáért kiírt Grand Prix-t végül az olimpiai ezüstérmes, 2002-es egyéni világbajnok kínai Tan Hszüe nyerte, aki az első helyért 15-12-re verte Fedorkinát.

A Nemzeti Sportcsarnokban vasárnap 8 órától csapat Világkupa-versenyt rendeznek, a döntőre 15 órakor kerül sor.

Fábik Tibor