Vágólapra másolva!
Szombaton Gödnél folytatódik ifj. Schirilla György hagyományos Duna-átúszó sorozata, amelynek - az eredeti tervtől eltérően - ez lesz az idei utolsó állomása.

A korábban Vácnál és Bajánál sikeresen kísérletező sportember elmondta, a jövő szombatra tervezett fővárosi úszást nem tartják meg, mert a folyó vize az ilyenkor szokásosnál sokkal melegebb lesz.

"Méltóképpen szeretném folytatni édesapám hagyományát, márpedig azt hiszem, csak kinevettetném magam, ha 8-10 fokos vízben úsznék. Nagyon sajnálom, hogy le kellett fújni a fővárosi bemutatót" - nyilatkozta Schirilla, akinek édesapja 1957-től 37 éven keresztül rendszeresen átszelte télen a Dunát.

Forrás: MTI

Vácnál és Bajánál már legyőzte a folyót, most Gödön is megpróbálja

A mindig nagy érdeklődésre számot tartó úszássorozat így Gödön zárul: Schirilla György 14 órakor kezdi meg kísérletét a folyó alsógödi rév előtti szakaszán.