Vágólapra másolva!

2007-ben két és fél milliárd jut a versenysportra

Csaknem két és fél milliárd forint jut a magyar versenysportra 2007-ben, míg az utánpótlásra bő egy milliárddal több, mint négy éve, a legutóbbi nyári olimpiát megelőző, rendre hivatkozási alapul szolgáló 2003-as esztendőben.

Ezt Elbert Gábor, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium sportszakállamtitkára jelentette ki sajtótájékoztatón, csütörtökön.

Hozzátette, reményei szerint a parlamenti végszavazással a korábban előirányzottnál 200 millió forinttal több fordítható majd a szabadidősportra, amelyre így is lényegesen kevesebb pénz jut, mint szeretnék. Ez azzal együtt igaz, hogy a sport e szférájában a magántőke is egyre inkább megjelenik.

Az államtitkári összegzésben elhangzott, hogy 2006 "zaklatott és sok átalakítással terhelt" év volt, amelyben a sport az önkormányzati és területfejlesztési tárcához került. Ezt nem kevesen visszalépésként, a sport leértékeléseként minősítették, ám Elbert Gábor szerint sok új lehetőséget találtak, bár tény, hogy "az új szerepben mozgástéri nehézségek is vannak".

Sikerként értékelte ugyanakkor, hogy például az Új Magyarország fejlesztési tervbe számos területen beépült a sport, s új forráslehetőségek is felbukkantak. Hozzáfűzte, hogy 2007-ben a versenysport területén a 2006-osnál több pénz jelenik meg, az összeg meghaladja a 2,4 milliárd forintot. Mivel az olimpia előtti kvalifikációs év következik, az eredményes versenyzéshez, felkészüléshez és részvételhez kellő eszközöket biztosítani akarják, s ebből a szempontból is - Elbert megfogalmazása szerint - "tisztességes és biztató" a sportköltségvetés.

Az utánpótlásra a négy esztendővel ezelőtti "előolimpiai" évhez viszonyítva több mint egy milliárd forinttal több támogatás jut. "Nem állunk rosszul" - összegzett évértékelőjében a sportszakállamtitkár. Szavait azzal egészítette ki Szabó Tamás, a NUPI - a tervek szerint a Testnevelési és Sportmúzeummal, továbbá a Nemzeti Sportközpontokkal egyetlen közös intézménybe összeolvasztandó Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet - főigazgatója, hogy tudomása szerint a korosztályos hátországra szánt források rendben vannak, s reméli, átvészelik a bizonytalanság övezte időszakot. Hangsúlyozta, hogy a hazai utánpótlás-nevelés "sikertörténet, e téren Magyarország nagyhatalom lett, s az elmúlt két év eredményei Európában is érdeklődést váltottak ki".

A sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy a 14-18 éves korosztályok legtehetségesebbjeit, a kiválasztott 1300 fiatalt foglalkoztató, úgynevezett Héraklész-bajnokprogram sikereiről a jövő év elején külön nagy ünnepség keretében kívánnak megemlékezni. Január 12-én, a Papp László Sportarénában tartják a nagyszabású gálát, amelyre sok ezer gyereket várnak a szervezők.