Vágólapra másolva!
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöksége hétfői rendkívüli ülésén úgy döntött, hogy a felügyelő bizottság vizsgálja meg, rendelkezésre áll-e a rendkívüli közgyűlés kezdeményezéséhez szükséges mennyiségű aláírás. Erről a MOB tájékoztatott a négy és fél órás megbeszélés után. 

"Az elmúlt héten érkezett, szeptember 2-ai dátumot javasló beadvány 58 támogatója közül négy MOB-tagnak az aláírásával kapcsolatban technikai kérdések merültek fel - az elnökség ezzel kapcsolatban megosztott volt, és végül úgy döntött, hogy a felügyelő bizottság elé utalja az ügyet, amelynek három napon belül kell határozatot hoznia. Amennyiben az FB úgy dönt, hogy megvan a közgyűlés összehívásához elegendő számú, hitelesített aláírás, a MOB szeptember 8-án, 14 órától tartja következő közgyűlését. Ellenkező esetben az elnökség az alapszabályban rögzített jogával élve október 14-re hív össze közgyűlést, amelyen az elnök személyével kapcsolatos bizalmi szavazás az egyetlen napirendi pont. Az ülés folyamán Csötönyi Sándor írásban lemondott elnökségi tagságáról" - áll a MOB sajtóközleményében.

"Azért távoztam, mert nem értem el célomat, nem sikerült közvetítenem a szembenálló felek között" - mondta Csötönyi. "Ez azonban csak az egyik ok. A másik, hogy nemcsak a tagságon, hanem az elnökségen belül is széthúzás van, a sandaság, az álalkalmazkodás uralkodott el a MOB-on belül. Én olyan sportágból jöttem, ahol minden szemtől-szemben zajlik és a legkeményebb ütésváltás is kézfogással, ölelkezéssel zárul le. Amíg a mostani tarthatatlan helyzetet nem sikerül mindenki számára megnyugtató, tisztességes módon rendezni, addig nem kívánok résztvenni a vezető testület munkájában."

A távirati iroda magukat megnevezni nem kívánó elnökségi tagoktól úgy értesült, hogy a korábban Schmitt Pál leváltását szorgalmazó tíz tag közül az ülésen Aján Tamás és Hegedűs Csaba külföldi tartózkodása miatt nem vett részt, Csötönyi Sándor a lemondását követően, még a szavazás előtt távozott, akárcsak Bakonyi Tibor, aki más irányú elfoglaltsága miatt ment el idő előtt a tanácskozásról. A négy vitatott aláírás közül kettő faxon érkezett, kettőnek pedig a jogosságát kérdőjelezték meg.

A MOB múlt csütörtökön, az 58 tag aláírását tartalmazó lista átvételét követően arról tájékoztatott, hogy szeptember 2-án, később kijelölendő helyszínen kerül sor a rendkívüli közgyűlésre. A Schmitt Pál elnök leváltására irányuló aláírásgyűjtés nyomán Vass Károly elnökségi tag július elején bejelentette, hogy 102-en írták alá azt az indítványt, amely szerint a MOB elnöke és főtitkára nem lehetne országos párt elnöke, alelnöke, vagy főtitkára. A 18 tagú elnökségből írásban 10-en csatlakoztak a kezdeményezéshez.

Ennek nyomán augusztus 7-én rendkívüli elnökségi ülésre került sor. Ezen - a hivatalos tájékoztatás szerint - arra a kompromisszumra jutottak a jelenlévők, hogy Schmitt a decemberi rendes közgyűlésig hozhatja meg végső döntését saját szerepvállalásáról, a tanácskozás után azonban egy magát megnevezni nem kívánó elnökségi tag azt mondta, az elnök írásban vállalta, hogy december 9-ig lemond. Ezt másnap Vass Károly elnökségi tag is megerősítette.

Múlt kedden Schmitt Pál "öntsünk tiszta vizet a pohárba" mottóval soron kívüli közgyűlést szorgalmazott október 14-re, jelezve, azt várja, hogy az ő szerepének megvitatása mellett azok is méressék meg magukat, akik a tagság egységének megbontását a jelenlegi káoszt előidézték. Ezt követően, csütörtökön Szekeres István MOB-tag átadta azt az indítványt, amelyben a tagok egyharmada rendkívüli közgyűlés összehívását kéri szeptember 2-ra.