Vágólapra másolva!
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) 20-22 sportágban 200-220 versenyző részvételével számol a két év múlva kezdődő pekingi ötkarikás játékokon.

Schmitt Pál MOB-elnök a 735 nappal a 2008.08.08-án este 8 órakor kezdődő pekingi olimpia előtt tartott pénteki sajtótájékoztatón - amelyen megjelent Csu Cos-hou), Kína magyarországi nagykövete is - emlékeztetett arra, hogy a MOB hagyományosan ad tájékoztatást a felkészülésről "félúton" a játékok felé.

Kiemelte, jó alkalmat nyújtanak a megmérettetésre a nagy hazai nemzetközi események, így a júliusi budakalászi öttusa Eb, a most zajló margitszigeti úszó Eb és az augusztus 17-én rajtoló szegedi kajak-kenu világbajnokság.

Molnár Zoltán csapatvezető elmondta, jelen állás szerint jó esély mutatkozik arra, hogy az aranyérmek számát tekintve Magyarország megőrizze helyét a legjobb 15 nemzet között. A tíz nagy téma köré csoportosított sportági konzultációk során ugyanakkor kiderült, a szövetségek anyagi helyzete nem túl jó, a pénzügyi lehetőségek sokszor meghatározzák a szakmai programokat. Bár a kvalifikációs sorozat rendkívül megterhelő, 20-22 sportág 200-220 versenyzőjének indulására lehet számítani.

A MOB képviselői szeptemberben Pekingben találkoznak az olimpiai szervezőbizottsággal, s ekkor már szeretnék lefoglalni a kajak-kenusok szálláshelyeit is. Kamuti Jenő főtitkár, mint az előkészítő bizottság vezetője a doppingellenes tevékenységről számolt be, amelynek külön aktualitást ad Dobos Gábor esete.

Az atléta pozitív A tesztje után nem utazhat a hétfőn kezdődő göteborgi Eb-re, a MOB pedig felfüggesztette olimpiai kerettagságát. Kamuti hangsúlyozta, hogy a játékokra készülő versenyzőkkel szerződést kötnek, amelyben a sportolók vállalják, hogy "tisztán" versenyeznek, a MOB pedig különböző kiadványokkal járul hozzá a tájékoztatáshoz.

A MOB vezetésében kialakult helyzetről, a Schmitt Pál leváltására indult aláírásgyűjtésről nem esett szó a sajtótájékoztatón. Ebben az ügyben a hétfői rendkívüli elnökségi ülésen várható újabb fejlemény.