Vágólapra másolva!
További négy évre Ináncsy Miklós maradt a Ferencvárosi Torna Club elnöke.

A szerdai közgyűlésen a küldöttek előbb megválasztották az elnökség tagjait, akik aztán a január 20-án kinevezett Ináncsyt jelölték ismét elnöknek Az elnökség tagjai: id. Albert Flórián (tiszteletbeli elnök), Kökény Beatrix, Szabó István, Wiesner Tamás, Sipos Jenő, Bathó Márta, Fejős Mihály, Fodor Szabolcs, Kruj Iván és Maglódi Lajos.

Ináncsy Furulyás Jánost váltotta január végén az FTC élén, elsődleges feladatának a klub anyagi helyzetének rendezését tekintette, illetve ő folytatta az egyeztetéseket az Üllői úti hat plusz két hektáros telek vagyonkezelői jogának eladásáról. Az 55 éves sportvezetőt az utóbbi időben több bírálat érte, egy internetes oldal (netkacsa.hu) úgy tudja, hogy Ináncsy ellen jogerős bírósági ítéletek születtek egy 800 négyzetméteres luxusvilla-ügy kapcsán.

Az Üllői úti ingatlanra először tavaly novemberben írtak ki nyílt pályázatot, ez azonban eredménytelennek bizonyult, mert az egyedüliként jelentkező TDZ Kft. nem tudta teljesíteni a kiírásban szereplő feltételeket. Ezután újrakezdődtek a tárgyalások a fővárosi klub, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI), a Nemzeti Sporthivatal (NSH) és a Sportfolió Kht. részvételével.

Ináncsy április 6-án sajtótájékoztatón jelentette be, hogy szóban minden részletben megállapodtak egy zárt pályázat kiírásáról, melyben az egyesület lejjebb adja igényeit, és többek között már nem ragaszkodik egy új stadion felépítéséhez. Horváth K. József, a Ferencváros kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a benyújtott pályázatokról várhatóan június 8-án dönt a Kincstári Vagyoni Igazgatóság.