Vágólapra másolva!
A Magyar Olimpiai Bizottság szombati közgyűlésén Kamuti Jenőt, kétszeres olimpiai ezüstérmes tőrözőt választotta meg főtitkárnak a lemondott Aján Tamás helyére. Kamuti a szavazás második körében 61-55-re győzött Sinka Lászlóval szemben.

A tanácskozáson csaknem ötórás vita után következett el a voksolás, ahol a hat jelölt közül Császári Attila, Faragó Judit és Molnár Zoltán jelezte, hogy visszalép. A szavazás első körében Szabó Bence - aki nem jelent meg a közgyűlésen - csak hét szavazatot kapott, így kiesett. Kamuti, aki az Európai Vívó Szövetség alelnöke és a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke, a második körben hat szavazattal többet kapott mint Sinka László, a Magyar Kézilabda Szövetség főtitkára.

Új MOB-főtitkár választására azért volt szükség mert a testület elnöksége megvonta a bizalmat Aján Tamástól, aki ezt követően lemondott. Kamuti volt Aján egyetlen kihívója a tisztújító közgyűlésen, akkor azonban csak 44 százalékos támogatást kapott.

"Olimpián és nagy világversenyen sokszor voltam második, most végre győztem" - mondta megválasztása után Kamuti Jenő. "A célom a harmóniát és a békességet visszaállítani a MOB-ban. Ez a munkakör nem politikai kérdés, hanem erkölcsi kötelesség számomra. Ma látható volt, hogy bizonyos érdekcsoportok befolyásolni akarják a közgyűlést, de az is bebizonyosodott, hogy igenis szükséges kibeszélni a dolgokat, és megőrizni a sport értékeit. Nagyon megható volt számomra, hogy a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja mellettem tette le voksát. Az első feladatom most az lesz, hogy kiutazzak a női kézilabda-világbajnokságra szurkolni, majd tisztáznom kell a feladatok felosztását Schmitt Pál elnökkel és Molnár Zoltán ügyvezető igazgatóval".

Kamuti Jenő megbízatása 2009 első feléig szól.