Vágólapra másolva!
Nagy-Britannia a következő hét évben a tervek szerint közel 500 millió fontot költ majd a 2012-es londoni olimpiára készülő csapat felkészülésére.

A szigetországi illetékesek arra kérték a kormányt, hogy minimum 20 millióval növelje meg az erre szánt összeget, amely jelenleg 47 millió évente. A házigazdák ezzel azt szeretnék elérni, hogy az optimális felkészüléssel válogatottjuk az első öt nemzet között végezzen az éremtáblázaton.

Tavaly az athéni játékokon 9 arany-, 9 ezüst- és 12 bronzéremmel a tizedik helyen zártak a britek.