Vágólapra másolva!
A Magyar Olimpiai Bizottság szombaton az Olimpia Napja alkalmából rendezett hagyományos koszorúzást, majd a Magyar Tudományos Akadémián Magyar Örökség-díj elismerésben részesült.

A pesti Duna-parton, az Olimpiai Parkban ötkarikás bajnokok, a MOB elnökségi tagjai, valamint az Olimpikonok Világszövetsége (WOA) végrehajtó bizottságának Budapesten ülésező képviselői voltak jelen a hagyományos ünnepségen.

Schmitt Pál MOB-elnök ünnepi köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a 110 éves köztestület számára az Olimpia Napja az egyik legfontosabb ünnep, amely e jubileumi évforduló közeledtével külön hangsúlyt kap. Ezen túlmenően ismét leszögezte, az athéni játékok után a MOB azon van, hogy a magyar sportolók tiszta lappal indulhassanak neki a következő ciklusnak, mert - mint mondta - semminek sem szabad beárnyékolnia az olimpizmus magyarországi jövőjét, egyszersmind egy ilyen meghitt ünnepséget.

Az Olimpiai Bajnokok Klubja ezt követően emlékplakettet adott át azon bajnokoknak, akik az idén vagy az elmúlt évben értek kerek évfordulóhoz, többek között Jeney László (80), Ambrus Miklós (70), Tatai Tibor (60) és Szabó József (35) vehetett át ajándékot Dömötör Zoltántól, a klub elnökétől.

Az esemény után a meghívottak a Magyar Tudományos Akadémiára mentek, ahol a 110 éves MOB Magyar Örökség-díj elismerésben részesült.