Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök fogadta a hivatalos látogatáson Magyarországon tartózkodó Liu Csit, a 2008-as pekingi olimpia szervezőbizottságának (BOCOG) elnökét, aki egyben a kínai főváros főpolgármesteri pozícióját is betölti. 

A kormányfő üdvözölte, hogy Magyarország és Kína gazdasági-kereskedelmi kapcsolatai gyors ütemben fejlődnek, a két ország egymás legnagyobb kereskedelmi partnere a másik régiójában. 2004-ben az EU-n kívül Kína vált Magyarország legnagyobb külkereskedelmi partnerévé.

A kormányfő Liu Csi támogatását kérte ahhoz, hogy magyar cégek beszállítóként részt vehessenek a pekingi ötkarikás játékok infrastrukturális hátterének megteremtésében, például midibuszok, műanyag szőnyegek, műanyag padlók, kajak-kenu rajtgépek, eredményhirdető táblák szállításával.