Vágólapra másolva!
Jelentősen csökkentek a 2012-es ötkarikás játékok megrendezésére pályázó New York esélyei, miután az állam döntőbizottsága leszavazta az új Olimpiai Stadion építésére vonatkozó tervezetet.

Az elképzelések szerint 1,9 milliárd dollárba került volna a Manhattan nyugati felébe tervezett aréna. Néhány civil szervezet azonban hónapok óta támadta a javaslatot, mondván: az összeget inkább iskolák létesítésére és az infrastruktúra fejlesztésére kellene fordítani.

Az elutasító határozat alig órákkal azt követően született meg, hogy a NOB szemléző testülete jó osztályzatot adott az amerikai metropolisz benyújtott anyagára. "Az értékelésből kristálytisztán kiderül, hogy jó esélyünk van, ha addig megállapodás születik az Olimpiai Stadion felépítéséről" - örvendezett még hétfő délután Dan Doctoroff, New York polgármester-helyettese.

New York és a legjobb minősítést kapó Párizs mellett London, Madrid és Moszkva verseng még a 2012-es rendezésért. A NOB július 6-án, a szingapúri kongresszuson jelöli ki a helyszínt.