Vágólapra másolva!
Baráth Etele, a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke lemondott MOB-tagságáról Schmitt Pál MOB-elnöknek a Fidesz alelnökeként elmondott március 15-ei beszéde miatt. Az európai uniós ügyekért felelős tárca nélküli miniszter mindezt szombaton, a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlésének napján hozta nyilvánosságra.

"Sajnálattal tudatom, hogy MOB-tagságomról lemondok, mert minden jószándékom ellenére immár lehetetlennek tartom a közös munkát Schmitt Pállal, egy olyan sportvezetővel és politikussal, aki kettős funkciójából fakadó felelősségét figyelmen kívül hagyva, a sportszerűséget és a korábban általa is vallott erkölcsi normákat áthágva a társadalom megosztottságát erősíti azzal, hogy nemzeti ünnepünkön nemzetáruló kormányzati politikáról beszélt." - áll Baráth Etele nyilatkozatában

"Jómagam, a kormány tagjaként már korábban lemondtam MOB-alelnöki tisztségemről, s elnökségi tagságomról. A Magyar Kajak-kenu Szövetség képviseletét természetesen fenntartjuk a Magyar Olimpiai Bizottság legfelsőbb fórumán, ezért az MKKSZ a jövő heti közgyűlésén helyettem új tagot delegál majd a MOB-ba."

Baráth Etele elmondta: korábban semmilyen összetűzése nem volt Schmitt Pállal, jól tudtak együtt dolgozni. Mivel a Budai Várban lakik, a Fidesz alelnökének március 15-ei beszédét csukott ablakon át is hallotta, s az mélyen megsértette őt emberként és politikusként is. Ekkor döntött úgy, hogy Schmitt Pállal semmilyen fórumon nem kíván együtt tevékenykedni.

Schmitt egyelőre nem kívánt reagálni Baráth Etele lemondásának hírére.

Baráth Etele: Meglepően erősek leszünk 15 év múlva/vendegszoba/20021122barath.html (2002.11.22.)