Vágólapra másolva!
A kenyai sportminiszter bejelentése szerint hazája - elsőként az afrikai földrészről - pályázik a 2016-os nyári olimpia megrendezésére.

George Ochilo Ayacko azután beszélt a kandidálásról, hogy egy nappal korábban Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke nairobi látogatásán elmondta: örülne, ha a közeljövőben afrikai város is pályázna ötkarikás játékok házigazdájának.

"Tudom, köztársasági elnökünk, Mwai Kibaki nagy vágya, hogy Kenya legyen az első afrikai ország, amely nyári játékok házigazdája lesz. Szemrebbenés nélkül akarom mondani, hogy a kontinensről mi leszünk az elsők, akik pályáznak a 2016-os olimpia megtartására" - így a sportminiszter.

A 2004-es nyári olimpia rendezési jogára a dél-afrikai Fokváros is kandidált, a NOB-szavazáson azonban csak harmadik lett, Egyiptom fővárosa, Kairó pedig a 2008-as olimpiára jelentkezett, de hamar búcsúzott. A 2012-es játékokra nem érkezett afrikai jelentkezés.

A 2016-os olimpia rendezési jogára történő hivatalos pályázati eljárás 2007-ig nem indul meg, a helyszínről 2009-ben dönt a NOB.