Vágólapra másolva!

Kiválasztották az olimpiai formaruhákat

Akárcsak 2000-ben, Sydney esetében, a jövő évi athéni játékokra is a Creation Vargas készíti el a magyar ötkarikás csapat formaruháját.

Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke a szombati sajtótájékoztatón elmondta, hogy a MOB közbeszerzési pályázatára hét cég jelentkezett, majd az előzsűrizés után kettő maradt versenyben. Szombaton a MOB illetékeseiből és 14 olimpiára készülő sportolóból - köztük Győrffy Dóra, Deák Bárdos Mihály, Bóta Kinga, Fodor Rajmund, Vörös Zsuzsa - álló 20 tagú bírálóbizottság a Creation Vargas által bemutatott forma-, felvonuló és szabadidőruhák mellett döntött a Roland Divatház Rt.-vel szemben.

"Az olimpián a jó szereplés mellett az is fontos, hogy a csapat csinos legyen, nem mindegy hogyan jelenik meg például a megnyitó ünnepségen, amelyet majd 4-5 milliárd néző követ figyelemmel világszerte" - fogalmazott Schmitt Pál.

Varga Kálmán, a győztes cég tulajdonosa szerint az elmúlt években 25-30 millióval támogatták a magyar sportot. A rögtönzött divatbemutatót kommentálva hozzátette: a természetes alapanyagokból készült, magyaros motívumokkal ellátott termékeik között két felvonuló ruhát állítottak össze, amelyekre jellemző, hogy a férfiak sötétkék zakót, a nők pedig világos blúzt és szoknyát viselnek.