Vágólapra másolva!
Az Orosz Olimpiai Bizottság pénteki bejelentése értelmében Moszkva hivatalosan is pályázik a 2012-es nyári ötkarikás játékok megrendezésére.

Az eseményre eddig Párizs, London, New York, Lipcse, Madrid és Havanna jelentkezett, és elképzelhető még Isztambul, illetve a két brazil nagyváros, Rio de Janeiro és Sao Paulo, valamint az indiai Haidarábád pályázata is a június 15-i határidőig. Az orosz illetékesek egyelőre nem kívánnak találgatásokba bocsátkozni Moszkva esélyeiről, de biztosak abban, hogy az orosz főváros legalábbis az öt legjobb jelölt közé kerül 2004 júniusában. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 2005 júliusában, Szingapúrban hirdeti ki a győztest.

Az olimpia megrendezésének gondolatát erősen támogatja a moszkvai városi kormány, és Jurij Luzskov polgármester is. A pénteki döntés után Luzskov elsősorban azt emelte ki, hogy Moszkva képes a résztvevők teljes biztonságának garantálására - ami az egyik legfontosabb szempont a mai világban.

Az orosz ITAR-TASSZ hírügynökség értesülései szerint az Orosz Olimpiai Bizottság a jövő héten egyeztet Mihail Kaszjanov miniszterelnökkel, és German Gref gazdasági miniszterrel a játékok megrendezéséhez szükséges állami garanciákról. Luzskov szerint az 1980-ban már olimpiát rendező Moszkva rohammunka nélkül, nyugodtan tudna felkészülni 2012-re. A polgármester szerint a sportinfrastruktúra rendelkezésre áll még 1980-ból, és bár egy részük felújításra, illetve korszerűsítésre szorul, az orosz főváros be tudná fejezni a beruházásokat jóval az olimpiai láng fellobbanása előtt.

Megfigyelők szerint a legnagyobb beruházásokat a közlekedési infrastruktúra fejlesztése jelentené az állandó forgalmi dugókkal küszködő 10 milliós metropoliszban, de ezt a kérdést előbb-utóbb meg kell oldani a játékok nélkül is. Szükség van a moszkvai szállodai férőhelyek számának jelentős növelésére is, elsősorban a középkategóriás kereskedelmi szálláshelyekére.

Az Orosz Olimpiai Bizottság szerint az esemény megrendezése óriási bevételekhez juttatná Moszkvát. Az első moszkvai játékok során, 1980-ban a NOB finanszírozta a költségek 70 százalékát, és az akkor még szovjet főváros egy új televíziós központtal, repülőtérrel, és számos sportlétesítménnyel gazdagodott. Leonyid Tjagacsev, a bizottság elnöke emlékeztetett arra, hogy Sydney, a 2000-es nyári játékok megrendezője 5 milliárd dollárt keresett az olimpián, és több tízezer új munkahely létesült az ausztrál nagyvárosban.

Moszkva szempontjából azért is fontos az olimpia, mert az 1980-as játékok csonkára sikerültek: a szovjet csapatok afganisztáni intervenciója miatt több ország, köztük az Egyesült Államok bojkottálta a játékokat. Oroszország a közelmúltban esett el a 2008-as labdarúgó Európa-bajnokság megrendezésétől, amelynek fő színhelye szintén Moszkva lett volna.

Megfigyelők már korábban óvták az orosz főváros lakóit a túlzott optimizmustól, vélemények szerint ugyanis Moszkva nem tartozik a legnagyobb esélyesek közé. Orosz szakértők hasonlóan vélekedtek Budapestről is, ezért az a döntés, hogy a magyar főváros nem pályázik, nem váltott ki különösebb izgalmat az orosz szaksajtóban.