Vágólapra másolva!
Minden ellenkező híreszteléssel szemben összességében több jut a sportra a 2003-as költségvetés szerint, mint amennyi az előző esztendei büdzsében szerepelt. Ezt Jánosi György mondta a sportszövetségek és a nagy egyesületek vezetőinek részvételével tartott hétfői konferencián. Gémesi György, az MDF frakcióvezető-helyettese, az Országgyűlés Ifjúsági és Sportbizottságának alelnöke szerint "a sport működésére gyalázatosan kevés pénz jut." Szerinte a számokkal lehet játszani, de az összegek növekedése "nem jön össze".

A sportminiszter hangsúlyozta: a GYISM költségvetése mintegy 3,1 milliárd forinttal növekszik, de 2003 így is a konszolidáció, a takarékos és mértéktartó költekezés éve lesz, mert az elődöktől sok fedezet nélküli ígérvényt, valamint csődbe jutott stadionrekonstrukciós programot örökölt az új vezetés. Szilvásy György ezt kiegészítette azzal, hogy a kötelezettségvállalásoknak a minisztérium eleget tesz, de ezek hatása jócskán áthúzódik a következő esztendőre is.

A tárca közigazgatási államtitkára is cáfolta az előző sportminiszter állítását, mely szerint milliárdokkal kap kevesebbet jövőre a sport, mint amennyit idén kapott. "Most csak a két költségvetés számai vethetők össze, s az, amit az előző kormány fedezet nélküli garanciavállalásai nyomán a jelenlegi vezetésnek a tartalékalapokból kellett kifizetni, nem lehet e vita tárgya. Természetesen ha bővülnek a források, akkor a következő években megalapozottan lehet majd többet költeni, akár beruházásokra is."

Jánosi György hangsúlyozta, hogy az új kormány által meghatározott alapvető szempontok a nehézségek ellenére már 2003-tól érvényre jutnak. A GYISM például elérte, hogy alig több, mint 200 forintról 250-re növekszik jövőre a lakosonként az önkormányzatoknak juttatott normatív támogatás, amit remélhetőleg valóban sportcélokra használnak majd fel. A stadionrekonstrukciót felváltó létesítményfejlesztési programra a Sportfolió Kht.-vel közösen már jövőre négymilliárd forintot fordítanak.

Kiemelt feladat a diáksport fejlesztése és az utánpótlásnevelés: a minisztérium feléleszti a diákolimpiák rendszerét is. Jánosi György kijelentette: a korábban beindított utánpótlás-nevelési programokat nemcsak tovább folytatják, hanem szélesítik is, de a korábbi gyakorlattal ellentétben pénzt is rendelnek ezen tevékenységek mellé.

A versenysport és az olimpiai sportágak támogatása is különösen fontos, mert 2003 a kvalifikációs versenyek éve lesz. Az úgynevezett műhelyeknek szánt összeg 40 százalékkal nő, s duplájára kell emelni a MOB-nak és a Nemzeti Sportszövetségnek juttatott pénz mennyiségét. Természetesen a paralimpiára készülő sportemberek is számíthatnak költségeik finanszírozására.

A fórumon Köpf Károly, a sportért felelős helyettes államtitkár a magyar sport helyzetét elemző, 40 szakember bevonásával készült úgynevezett Fehér Könyv megállapításait, a dokumentum nyomán kibontakozott vita tanulságait ismertetve kifejtette: a tanulmány jó alapot szolgáltat a nemzeti sportstratégia megalkotásához és várhatóan a jövő év végén a sporttörvény módosításához.

A konferencián részt vevő sportvezetők a nagy nemzetközi versenyek rendezéséhez kértek több támogatást és lehetőséget. Szinte egybehangzóan nehezményezték, hogy a közszolgálati Magyar Televízió a legrangosabb sporteseményeket sem közvetíti, vagy a közvetítésért pénzt kér. Példaként említették, hogy a vasárnap véget ért tornász-világbajnokság, mely látványprogramnak sem utolsó, az alig nézett m2-n kapott csak helyet.