Vágólapra másolva!
Atlantában nyert a San Antonio, és ezzel megelőzte tabellák élén a Philadelphiát - eggyel több meccset játszva nála. Nyert a Portland is, ötös vereségszériája után négyből harmadszor győzve. A Seattle reményei a rájátszásra kezdenek elszállni - a helyzetét megszilárdítani igyekvő Phoenix verte meg őket.

Fotó: Reuters

David Robinson (balra) sose vénül

Andre Miller 16 asszisztot és 15 pontot gyűjtött, és vezérletével a Cleveland Cavaliers a Vancouver Grizzlies sorban hetedik vereségét szállította (109-95). A két küszködő csapat összecsapásán a Cleveland 59%-kal (26/44) dobott az első félidőben akcióból (Miller tíz gólpassznál tartott ekkor), és 62-48-as vezetéssel vonult pihenni. Wesley Person és Lamond Murray egyaránt 19 pontot vállalt a Cavaliersnél, amely a legutóbbi 28 mérkőzésén csupán ötödször tudott nyerni, de a Grizzlies elleni örökmérlegét 9-1-re javította. Chris Gatling 16 pontot, Clarence Weatherspoon 13-at és ugyanennyi lepattanót jegyzett a hazaiaknál, akik 51%-kal dobtak a meccs folyamán (42/82) és a palánkcsatát 42-34-re nyerték. A vendégeknél szintén 19 volt a csúcs, Mike Bibby és Michael Dickerson érte el ezt, a csődközelben lévő Vancouver viszont idén negyedszer épített hétmeccses kudarcsorozatot. Az újonc Stromile Swift 15 pontot és 11 lepattanót jegyzett a Grizzliesnél, amely 45%-os mezőnystatisztikát hozott össze (31/69), és a negyedik negyedben volt húsz pont is a lemaradása.

Fotó: Reuters

Bibby (elöl) és Miller birkózik -
előbbit utóbb ki is állították

Az első félidőben még úgy látszott, hogy a New Jersey Nets tönkreteszi a Boston Celtics playoffreményeit, de a harmadik negyedben egy kulcsjátékosuk, az újonc Kenyon Martin eltörte a lábát, így a 44 pontos karriercsúcsot elérő Paul Pierce és a Celtics átvehette az irányítást, és sorban harmadszor győzve idegenben, ezzel a 113-98-as sikerrel egészen közelre zárkóztak az Eastern Conference utolsó playoffhelyét birtokló Indianához. A Boston a harmadik negyedet 30-6-ra nyerte, és a szakasz utolsó percében már 95-67-re vezetett. A szárkapocscsont-törést szenvedett Kenyon Martin számára vége a szezonnak, különösen, hogy másodszorra törött csontja az idén. A Nets idei szezonját a sérülések határozzák meg, Keith Van Horn még az edzőtáborban szenvedett hasonló sérülést - 32 meccset hagyott ki miatta; Kerry Kittles térdműtétje miatt az egész szezonban civil volt; Jamie Feick 64 meccsen ült odakint Achilles-sérülése miatt, Kendall Gill 40-et hagyott ki térdszalag-szakadása miatt, Jim McIlvaine 35-öt hát- és vádlisérülése miatt.

Fotó: Reuters

Steve Smith kosárra tör - a Portland újra
megállíthatatlan volt

Jason Kidd 20 pontjából 12 a negyedik negyedben jött, közte bezúzott két egymás utáni triplát, így a Seattle SuperSonics playoffreményei alaposan megroggyantak, hiszen a Phoenix Suns 91-88-ra nyert. Az ezt megelőző három meccsén mindig 30 pont fölé jutó Kidd az első három felvonásban csupán 3/12-es mezőnymutatót hozott össze, de az 5:11-gyel a vége előtt elengedett hármasa 82-80-ra felhozta a Sunst, majd Ruben Patterson kihagyott ziccere után egy újabb távoli lökettel a Phoenix kezébe adta a vezetést 4:33-nál. "Volt néhány jó dobásom" - mondta Kidd, aki kilenc pattanót és hét asszisztot is regisztrált. "Szeretem ezt. Ha 0/10-zel kezdtem volna a negyedik negyedet, akkor is bevállaltam volna ezeket a dobásokat." Shawn Marion 20 pontja és 13 lepattanója is segítette a Phoenixnek, amely négyszer nyert a legutóbbi hat meccse során, és kissé biztosabbnak tűnik a vezetése a Minnesota Timberwolves előtt a Nyugat hetedik helyén. A hazaiaknál Vin Baker 13/13-as büntetőstatisztikával 19 pontot, valamint 12 lepattanót ért el, csereként játszva 31 percet, a szupersztár Gary Payton pedig 18 pont mellett nyolc gólpasszt osztott ki. A Seattle hat meccsen át volt veretlen ezelőtt, de a playoff nagyon távolinak tűnhet a számukra.

Ha a Houston Rockets nem jut be a playoffba, a Los Angeles Clippers elleni teljesítményüket nagyban okolhatják majd érte. Lamar Odom idei második tripla-duplájával ugyanis a kis L. A.-csapat harmadszor is megverte a Rocketst idén (97-92), a houstoniaknak csupán egy sikert engedve meg a szériában. Odom (12 pont, 11 assziszt, 10 lepattanó) és karrierje ötödik tripla-duplája a Los Angeles-iek számára kétmeccses győzelmi szériát jelent, a pozitív drogteszt miatti ötmeccses eltiltásból jövő hátvéd ennyit jelent a csapatnak. Jeff McInnis 23 pontot, Michael Olowokandi 20-at és nyolc lepattanót hozott a Clippersnek, míg a Rocketsben Steve Francis (30) és Cuttino Mobley (21) vitézkedett.

Chris Webber 29 ponttal és 15 lepattanóval segítette a Sacramento Kingst a Jerry Stackhouse és a Detroit Pistons elleni 103-98-as sikerre. A góllövőlistán második Stackhouse 31 pontot szerzett, de 9/29-es akciózással - igaz, amikor a Pistons 11 pontos hátrányba került a harmadik negyedben, egymás után hat triplát dobott. A Kings azonban nyert, és két győzelemmel van csak lemaradva a San Antonio mögött. A Pistonst sorban ötödször legyőző Kingsben Webber mellett Peja Stojakovic volt a király, 25-öt dobott.

A 138. játéknap statisztikái:

Nets - Celtics 96-113 (28-26, 25-34, 16-35, 29-18)
East Rutherford, 12 621 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Martin 22, Van Horn 13, Marbury 11, illetve Pierce, Walker 7, Walker 8

Hawks - Spurs 101-115 (25-34, 23-26, 30-33, 23-22)
Atlanta, 12 124 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): J. Terry 32, Bowdler 6, J. Terry 6, illetve Anderson 23, D. Robinson, Duncan 10-10, Porter 8

Cavaliers - Grizzlies 109-95 (31-19, 31-29, 23-24, 24-23)
Cleveland, 12 168 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Person, Murray 19-19, Weatherspoon 13, A. Miller 16, illetve Bibby, Dickerson 19-19, Swift 11, Bibby 5

Jazz - Trail Blazers 99-101 (28-26, 29-22, 20-22, 22-31)
Utah, 19 911 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Manning 25, Marshall 9, Stockton 9, illetve Pippen 25, Pippen, Wallace 7-7, Wells, Stoudamire 5-5

SuperSonics - Suns 88-91 (25-21, 25-17, 21-16, 17-27)
Seattle, 17 072 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Barry 19, Baker 12, Payton 8, illetve Kidd, Marion 20-20, Marion 13, Kidd 7

Clippers - Rockets 97-92 (28-22, 18-18, 24-21, 27-31)
Los Angeles, 14 059 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Piatkowski 23, Odom 11, Odom 11, illetve Francis 30, Francis 9, Norris 6

Kings - Pistons 103-98 (30-21, 31-35, 24-25, 18-17)
Sacramento, 17 317 néző
A legjobbak (pont, lepattanó, gólpassz): Webber 29, Webber 15, Webber 7, illetve Stackhouse 31, B. Wallace 19, Stackhouse 5

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Korábban:

Kikapott Milwaukee-ban a címvédő Los Angeles Lakers, Kobe Bryantnek pedig ismét kificamodott a bokája. Bostoni sikerével beérte az eddig magányos ligaelső Philadelphiát a San Antonio; zsinórban tizenegyedszer kapott ki a Golden State. A szintén bűnrossz Chicago huszonegyedik idegenbeli meccsét bukta el.