Vágólapra másolva!
Dávid Kornél nem szerepelt a Torontóban a csapat dicsőséges New York-i fellépésén, melyen 79-75-re verték a Knickst. A Sixers továbbra is kikapni jár San Antonióba, három meccsen belül második tripla-dupláját hozta Baron Davis, miközben a Charlotte legyőzte a Clevelandet.

Fotó: Reuters

Sprewell csapdában

Szombaton kikapott a San Antoniótól a Philadelphia, ami még hagyján, de ez már sorozatban a 14. vereség volt abban a városban, ahol már csaknem 15 éve nyeretlen a Philly. Pedig a Sixers az NBA pillanatnyi legjobbjaként érkezett oda... Derek Anderson és Antonio Daniels egyaránt 16 pontot dobott, a Spursből heten mentek el dupláig a 11-2-vel nyomuló Sixers ellen. "A srácok erőt meríthetnek a mai jól végzett munkából" - vélekedett Gregg Popovich, a hazai tréner. "Sokan játszottak fegyelmezetten, agresszívan... a liga egyik legjobban védekező csapatával szemben." Az első 8 pontot a San Antonio dobta, az első negyed után 29-16-ra, a félidőben 59-37-re vezettek. A Spurs hazai mérlegének 7-0-ra javítása közben a pont, lepattanó statisztika 12, 8, illetve 10, 6 volt David Robinson és Tim Duncan esetében. A hazaiak érdeme, hogy Allen Iverson csak 6-ot tudott dobni a nyitó játékrészben és csak 21-et összesen. "A védőink egész pályán üldözték Allent" -

Fotó: Reuters

Baron Davis Andre Millert próbálja
megállítani

Peja Sztojakovics szezoncsúcs 29 pontot, Chris Webber 24-et meg 14 lepattanót tett hozzá a Sacramento teljesítményéhez, amely így simán le is győzte a Seattle-t. A királyoknak szezoncsúcsot jelentő 125 ponthoz kellett Hedo Turkoglu is: a török támadó 17 percet játszott, átlagban percentként ért el pontot és begyűjtött 12 lepattanót. A Seattle-t Gary Payton 26, Patrick Ewing 14 ponttal segítette, utóbbinak lehetett volna több is, ha nem szórják ki a harmadik negyedben, mert rosszul érvelt a bírónak.

Hasonlóan fényes győzelmet aratott a Dallas is otthon. Dirk Nowitzki 16 ponttal kezdett az első félidőben, és egy döntő jelentőségű 13-0-s rohamban 3 triplát is vágott, így verte a Mavericks 108-84-re a Denvert. Nowitzki tett egyebet is: 13 lepattanó és 5 assziszt került a neve mellé, Steve Nash 19 ponttal gazdagította a Dallast. A legjobb denveri a 19 pontos, 10 lepattanós Antonio McDyess volt.

Charlotte-ban a második negyed döntött, minden más szakasz elég szoros lett (hazai szempontból: -2, +12, +3 és -2 volt az eredmény), Jamal Mashburn (30) és Elden Campbell (23) ellenállhatatlanul vezette csapatát 109-98-as győzelemre a Cleveland Cavaliers ellen. A Hornets ötödször nyert zsinórban. A legszebb napja Baron Davis-nek lehetett, aki második tripla-dupláját (14, 10, 11) hozta három meccsen belül a lódarazsaknál. Lamond Murray az ellenpont: ő 30 pontos idényrekordot szórt, mégis megszakadt csapata hárommeccses nyerősorozata.

Fotó: Reuters

Az atlantai Crawford zsákol

Miamiban viszont vendégsiker született, a Houston Rockets (melyben Cuttino Mobley 21, Steve Francis 15 pontot dobott) mindössze 32 pontot engedélyezett a félidőig a Heatnek, ezzel túlélte annak kései rohamát. Eddie Jones (18) volt a Heat legjobbja, Anthony Mason 16-ot szórt.

Portlandben Rasheed Wallace 25, Scottie Pippen 14 pontja segítette meg a Trail Blazerst, amely 86-84-re gyűrte le a New Jerseyt. Aaron Williams 17, Kendall Gill és Stephon Marbury 15-15 ponttal járult hozzá a Nets teljesítményéhez. A vendégek kétszer is egyenlíthettek volna az utolsó percben, ám végül az egész estés üldözés hiábavalónak bizonyult.

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.