Vágólapra másolva!
A Toronto Raptors hatéves története során először kezdte a szezont 0-3-mal. Most Bostonban a szenvedtek vereséget, Dávid Kornél hat percnyi játéklehetőséget kapott, és ezalatt 2-2 pontot és lepattanót szerzett. A negyedik játéknap hat meccséből négyen vendégsiker született, a legértékesebb a Philadelphiáé, amely orlandói győzelmével a liga egyetlen 3-0-s mérlegű csapata lett.

Fotó: Reuters

Sprewell dob, Camby (jobbra) már
a lepattanóra figyel

Paul Pierce és a Boston Celtics nem ijedt meg Vince Cartertől, és 93-91-re megverték a Toronto Raptorst. Pedig a Celtics rettenetesen kezdett: 33-13-ra vezettek a vendégek az első negyed végén, de Pierce 30 ponttal segített lefaragni a deficitet, amelyből a harmadik menet végére meglett a győzelmet is jelentő kétpontos előny. Ám éppen Pierce hagyott ki két büntetőt fél perccel a lefújás előtt, s ekkor Carter ideje jöhetett volna el. A kanadai dobógép már amúgy is 33 pontnál járt, és a FleetCenter közönsége lélegzet-visszafojtva várta, mi lesz a sorsa csapatának. Jól emlékeztek ugyanis március 1-jére, amikor Carter dudaszóra dobott triplájával vitte el a győzelmet a Raptors (96-94). Air Canada most is ott állt - igaz, majdnem kilenc méterre a palánktól - és elengedte... A labda azonban kipattant a gyűrűről és a bostoniak megszerezték a pattanót. Dávid Kornél hat percet játszott a meccsen, ezalatt két-két pont és lepattanó, valamint két fault és egy labdaeladás került a neve mellé.

Fotó: Reuters

A meccs két legjobbja küzd: Brian
Grant próbálja megakadályozni
Jamal Mashburnt a kosárra törésben

Szép floridai kirándulásban volt része a Philadelphia 76ersnek, amely 87-83-ra nyert az Orlando Magic otthonában. A hazaiak sztárja, Tracy McGrady és Eric Snow, a Sixers hátvédje valamin összeszólalkozott a negyedik negyed elején, lökdösödni kezdtek, McGrady meg is ütötte Snowt, és mindkettőt kiállították. A Magic érezte meg jobban a büntetést, mert nekik csak egy sérült Grant Hilljük maradt, aki húzni tudta (volna) a csapatot.

Fotó: Reuters

A vetrán jugoszláv center, Vlade
Divac (jobbra) Eric Montross-szal
harcol egy pattanóért

Chicagóban Stephon Marbury dobott 33 pontot, és a New Jersey Nets megszerezte első győzelmét a szezonban, 92-82-re verve a Bulls fiataljait. Két újoncra, Khalid El-Aminra, illetve A. J. Guytonra bízták a hazaiak az irányítást, de Marbury mindkettőt megette reggelire. El-Aminról 10 pontot dobott az első negyedben, a harmadikban pedig Guytont büntette meg 13-mal. A Bulls legjobbja a tavalyi év újonca, Elton Brand volt 20 ponttal és 10 lepattanóval.

[mécs]

Š Copyright Reuters Limited. Š Hungarian translation Origo. Minden jog fenntartva.
A jelen képernyő Reuters-tartalmának a Reuters írásbeli engedélye nélkül történő közzététele vagy terjesztése kifejezetten tilos.



Ajánló:

Korábban:

A Portland Trail Blazers, amely hét meccsre kényszerítette a Lakerst a Nyugati főcsoport 2000-es döntőjében, 0-2-vel kezdte az új szezont, 1993/94 óta először. Szintén két vereséggel rajtolt a tavalyi döntős Indiana Pacers is. Feltámadt ugyanakkor a New York Knicks: keddi harmincas buktájukat az Atlantán bosszulták meg: 95-69-re nyertek.